A legenda szerint férfiak kezében balszerencsét hoz a híres Koh-i-Noor gyémánt
2021. február 20. 13:45 Paul McEvans Múlt-kor
Korábban
Halált hozó ékszer
A legelső biztosnak tekinthető értesülés azonban Báburhoz, a Mogul Birodalom megalapítójához köthető. A Baburnáme, a mogul uralkodó könyve alapján a birtokába jutott gyémántot úgy szerezte meg, hogy 1526-ban legyőzte a Delhi Szultanátus seregeit Panipatnál. Tudni véli e könyv azt is, hogy a gyémánt első tulajdonosa Alauddin Khalji (1296 –1316), aki viszont dél-indiai hódításai nyomán jutott hozzá, és akitől az utódai egészen addig örökölték, amíg Bábur meg nem szerezte tőlük. Ám az elátkozott ékszer valóban nem hozott szerencsét az új tulajdonosainak.
A gyémánt Bábur fia, Humájun kezébe került, aki azonban korántsem bizonyult olyan tehetségesnek, mint az apja. 1540-ben elveszítette a birodalma trónját egy miniszterével szemben, majd közel másfél évtizeden át száműzetésben élt. Egyesek szerint a perzsa segítségért a gyémánttal fizetett, ám ha ez így történt, akkor pontosan nem tudni, hogy miként került vissza az ékszer a mogulok udvarába.
Mindenesetre, amikor 1555-ben sikerült visszaszereznie a trónt, uralma nem tartott sokáig. Egy évvel később könyvekkel a kezében tartott lefelé a könyvtára lépcsőjén, amikor felhangzott a müezzin imára hívó hangja. Humájun megpróbált letérdelni, ám megbotlott, és legurult a lépcsőn. Súlyos fejsérüléseit nem élte túl.
A mogul uralkodók közül az ötödik, Sah Dzsahán úgy döntött, hogy a Koh-i-Noor számára az lesz a legjobb, ha a birodalmát szimbolizáló Pávatrónt ékesíti fel vele. A Tádzs Mahal híres építtetőjét azonban szintén utolérte a végzet: a fia, Aurangzeb fellázadt ellene, és Agra erődjébe záratta. A gyémánton alighanem Aurangzeb végeztette el az első átalakításokat, amikor egy Hortensio Borgio nevű velencei ékszerésszel átcsiszoltatta.
Beavatkozása nyomán a gyémánt értéke 186 karátosra esett. A kutatók egy jelentős része azonban úgy véli, hogy ez a drágakő nem volt azonos a Koh-i-Noorral, hanem a később Nagy Katalinhoz jutó Orlov gyémánt került a velencei ékszerész kezébe. Ez nem meglepő, mivel a moguloknak számtalan nagy méretű gyémántja volt, így az akkor még ritka vendégnek számító európai utazók beszámolói könnyedén összekeverhették más kövekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap