A középkori selyemúton érkezett Európába a luxuscikkek mellett a fekete halál is
2020. április 27. 18:36 Múlt-kor
Korábban
Ideális közeg
Mindenesetre tény, hogy Európát elérve a halálos kórokozó egy egészségileg és gazdaságilag legyengült lakosságot támadott meg.
„Úgy gondolom, helytálló érvelés, hogy a fekete halál akkor csapott le, amikor a szegények egészsége súlyosan kompromittálódott az éhínségek, a szegénység és a jobbágyság természete miatt” – mondta Welford.
1352-ben írt Dekameronjában Giovanni Boccaccio is leírja a fekete halált, amely 1348-ban érte el Firenzét.
A fertőzöttek ágyékukban és hónaljukban tapasztaltak először duzzadást, majd a betegség „hamar burjánzani és mindenfelé terjedni kezdett, ezután a ragály formája változni kezdett, fekete vagy ólomszínű foltok tűntek fel sok esetben a karon vagy a combon vagy másutt, előbb kevés nagy, majd számos apró.”
Az év márciusa és júliusa között Boccaccio szerint a város százezer lakosa veszett oda, holttesteiket gyakran az épületek bejáratai előtt halmozták fel. A nagy paloták, ahol a nemesek és szolgáik laktak, üresen álltak, az író szerint a város „jobbára lakatlan” maradt.
Az összekapcsolt világ karanténba vonul
A modern tudományos ismeretek és antibiotikumok nélkül a középkori Európa lakóinak kevés eszköze volt a baktériummal szembeni harcra.
„A pestisjárvány elhalása a karantén, a lazarettók, a kezdetleges maszkokkal felszerelt orvosok által működtetett pestiskórházak, az egészségügyi kordonok, a határlezárások és az előzetes figyelmeztetéseket leadó egészségügyi kémek együttes alkalmazásának volt köszönhető” – mondta el Welford.
A fekete halál azonban nem tűnt el teljesen a 14. századi járvány végével. Ugyanazon baktérium különféle válfajai egészen a 18. századig rendszeresen gyötörték Európát, ezek egyike később Kínába is eljutott, ahol a 19. században oltotta ki milliók életét.
A fekete halál elterjedése nem véletlenül esett egybe azzal, hogy a selyemút egyre jobban összekötötte Keletet és Nyugatot: útvonalai mentén az emberekhez és árukhoz hasonlóan a betegségek is gyorsan eljutottak a legtávolabbi tájakra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap