A kutya miatt tűnhetett el a neandervölgyi
2015. március 3. 08:37
"Versenyelőnybe" került a modern ember azzal, hogy a kutyák idővel a segítségére voltak a vadászatokban, s ennek köszönhető, hogy a neandervölgyi végül 40 ezer évvel ezelőtt kiszorult a kontinensről - állítja egy amerikai antropológus.
Korábban
A neandervölgyi ember (Homo sapiens neanderthalensis) 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 40-28 ezer évvel ezelőtt tűnt el. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen, majd ezt követően - máig tisztázatlan okokból - kihalt.
Kihalására számos magyarázat született, sokak szerint a modern ember a kognitív képességeinek fölényét kihasználva kerekedetett felül és szorította ki a neandervölgyit - így tudott többek között jobb, fejlettebb fegyvereket gyártani és ennek köszönhetően kezdett változatosabban táplálkozni.
Mások viszont úgy látják, a neandervölgyi és a modern ember akár 5-20 ezer éven át is "társbérletben" élhetett Európában, azaz elegendő ideig a két faj keveredéséhez, mígnem a homo sapiens teljesen kiszorította a neandervölgyit. Az utolsó neandervölgyi közösség a mai Belgium területén, barlangokban élhetett.
Pat Shipman, a Pennsylvania Állami Egyetem antropológusa ellenben úgy véli, hogy a neandervölgyi kihalását a kutyák segítették elő. "Szövetséget kötöttünk velünk, ez pecsételhette meg a neandervölgyi sorsát" - nyilatkozta a professzor a The Observer brit napilapnak.
Shipman teóriája megkérdőjelezi azt a tudományos berkekben többé-kevésbé konszenzusos véleményt, miszerint a farkas egy mára kihalt alfajának háziasítása 10 ezer évvel ezelőtt, a földművelés elterjedésével zajlott. A neves antropológus professzor szerint az ember már 70 ezer éve, azaz az afrikai kirajzást követően is tenyésztett kutyát.
Elmélete egyúttal választ kínál arra, hogy az Európát addig mintegy 200 ezer éven át uraló neandervölgyi miért halt ki alig néhány ezer évvel a homo sapiens érkezése után. A professzor szerint a fejlettebb fegyverek, a kifinomultabb vadászati ismeretek, valamint a kutya "barátsága" olyan előnybe hozta fajunkat, amivel a neandervölgyi nem tudott versenyezni.
"Ezek a korai farkas-kutyák üldözőbe vették a nagytestű emlősöket és egészen addig a nyomukban voltak, míg azok ki nem fáradtak, majd az emberek lándzsájukkal vagy íjukkal leterítették őket. Mindez azt jelenti, hogy a kutyáknak nem kellett bekeríteni a kiszemelt áldozatokat - gyakran ez volt a vadászat legveszélyesebb része -, az emberek pedig energiát spórolhattak azzal, hogy a feladatot rájuk bízták. A kutyák ezt megtették helyettük, majd a húson megosztoztak. Ez egy win-win szituáció volt" - fejtette ki Shipman.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.