A koncentrációs táborok foglyaival készíttettek aprólékosan hamisított brit bankjegyeket a nácik
2020. október 1. 08:33 Paul Skates
Korábban
Támadnak a fontok
Hasonló tervbe vágott a német vezetés is a második világháborúban. A Bernhard-hadművelet (Aktion Bernhard) célja a hamis bankók forgalomba hozatalával az infláció növelése, az angol font iránti bizalom és ezzel a szilárd lábakon álló angol gazdaság megrengetése volt. Az 'A' terv szerint a hamis pénzt egyszerűen Nagy Britannia felett szórták volna szét – egyből tonnaszámra.
Ugyan Joseph Goebbels „groteszk tervnek” nevezte, Lawrence Malkin történész szerint a propagandaminiszter nem utasította el elejétől fogva a grandiózus tervet. Az egyetlen komoly ellenvetés Walther Funk gazdasági minisztertől, a német jegybank, a Reichsbank elnökétől érkezett, aki – ironikus módon – óva intett a nemzetközi jog megsértésétől. Figyelmeztetése azonban süket fülekre talált – a kocka ezzel el volt vetve.
Alfred Naujocks, a német nemzetiszocialista titkosszolgálat, a Sicherheitsdienst (SD) ügynöke kapta meg a feladatot, hogy berendezzen egy műhelyt a pénzhamisításhoz. Naujocks korábban már „bizonyított”, hiszen Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer őt bízta meg azzal, hogy 1939. augusztus 30-án szervezzen támadást a lengyel határhoz közel fekvő Gleiwitz német város rádióadója ellen, és tüntesse fel azt lengyel akciónak, ami Hitlernek ürügyként szolgált arra, hogy a Wehrmacht behatolhasson Lengyelországba.
A műhelyt a berlini Grunewald városrészben, a Delbrückstraße 6. szám alatt rendezték be. Az SS-ügynök vezetésével közel két éven keresztül kísérletezett a tudósokból, műszaki szakemberekből és kézművesekből álló csapat.
Költségvetésük mintegy 2 millió birodalmi márka volt. Ekkor jó 400 ezer bankót nyomtattak, 5 és 10 fontos értékben. A terjengő legendákkal ellentétben az első hamisítványok minősége messze állt a tökéletestől.
Naujocks munkáját a hadművelet névadója, Bernhard Krüger SS-Sturmbannführer, a német rendőrség hamisítás elleni ügyosztályának korábbi főnöke, az SD talán legtehetségesebb hamisítója vette át 1942-ben. Krüger ekkor váratlanul azt az utasítást adta parancsba, hogy a feladat folytatásaként a Berlin határában levő sachsenhauseni koncentrációs táborban rendezzenek be egy titkos nyomdát. Az álca nem is lehetett volna tökéletesebb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap