A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után
2024. május 14. 15:05 Csernus Szilveszter
Korábban
Mi volt az egyezményben?
A Nemzetgyűlés által megszavazott 1946: XV. törvénycikk tehát legitimálta a február 27-én Budapesten megkötött magyar és szlovák nyelvű lakosságcsere-egyezményt.
Clementis ekkor továbbra is a magyarkérdés megoldásának részeredményeként tekintett a lakosságcserére, mert még Budapesten a jelenlévő magyar politikusokat továbbra is 200 ezer kitoloncolandó befogadására biztatta. Ezt az FKGP mellett Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád is egyhangúan utasította vissza.
Az egyezmény egyik fele a magyarországi „cseh és szlovák” nemzetiségűekre vonatkozott (a cseh népelem említése államközi formalitás volt, Magyarországon nemigen számolhattak csehekkel).
Őket egy, a csehszlovák kormány által delegált szerv, a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság győzhette meg a rendelkezésére álló három hónap alatt a Csehszlovákiába költözésről – ehhez az egyezmény biztosította a feltételeket.
Vladimír Clementis
A szerződés szerint az így jelentkező, névjegyzékbe vett személyek számával megegyező, állampolgárságától megfosztott magyart állt jogában a csehszlovák kormánynak Magyarországra áttelepítenie. Ez számtanilag paritást jelentett, de míg a magyarországi szlovákok önkéntes alapon költözhettek, addig az egyezmény és a törvény „telepíttetnek át” szavai mögött a kényszertelepítés állt.
A diszparitást tehát a szülőföldhöz és szabad lakhelyválasztáshoz való jog elvétele és az önkéntesség közötti különbség adta. A szlovákiai magyarság 1945-ös meghurcolása, és szinte teljes jogfosztása után ez a különbség nem volt meglepő.
A kölcsönösség jegyében mindkét állam biztosította a közlekedési körülményeket és a területére érkezett új lakosoknak azonnal megadta a magyar – illetve a csehszlovák állampolgárságot.
Az áttelepülők az egyezmény szerint „kártérítést” kaptak a küldő államtól ingatlanvagyonukért (de csak 50 hektárig), míg ingóságaikat vám-és illetékmentesen magukkal vihették. A küldő államok kötelezték magukat a kitelepülők esetleges adóhátralékainak elengedésére is.
A kölcsönösség elvét az is sértette, hogy a magyar fél eleve „deficittel” indult: az I. bécsi döntést követően a visszatért területre költöző magyar nemzetiségűeket, akiket már 1945-ben kitoloncoltak, nem számolták bele a lakosságcserébe. Ez volt a fentebb említett 36 ezer ember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap