A kinyíló zárt világ: a megújult Ludovika
2020. július 13. 15:21 Kulcsár Ádám
Korábban
A múlt és a jelen találkozása
„Szolid épülettömb, minden dísztől mentes, egyedülálló mérete mégis impozáns. Belső elrendezése hibátlan: a folyosók világosak, a helyiségek úri méretűek, a vörösmárvány lépcsők szinte királyiak. […] Van valami nyomasztó abban, hogy a minden részletében kész, tágas épület, mely még a befejezés frissességét árasztja, csendes, üres és elhagyatott” – írta Julia Pardoe angol költő és utazó 1840-ben a négy évvel korábban megépült Ludovika Akadémiáról.
A mindössze 366 859 ezüstforintba és 24 krajcárba kerülő, Pollack Mihály tervei alapján felépített, monumentális főépület ekkor még valóban üresen állt. A 124 szobáját, 37 tantermét, kápolnáját, konyháit, számos éléskamráját és lovardáját csak 1872 után foglalták el a bakák.
A ludovikások hét évtizeden át gyönyörködhettek az épület udvarán lévő, vörös kőből kifaragott vármegyei címerekben, amelyek között nagyobb hézagok voltak, ugyanis azon vármegyék jelképeit nem tették ki, amelyek nem támogatták anyagilag az építést.
1945 után azonban a büszke honvédeknek el kellett hagyniuk a Ludovikát, és a park, valamint az épületek hanyatlása megkezdődött. A számos kisüzemen túl helyet kapott itt a szocializmusban autóbuszüzem, cipőgyár és tüdőgondozó is. A lovardájában mozi üzemelt, az egyre pusztuló főépületet az ELTE Természettudományi Kara használta, és az épületekben helyezték el a Magyar Természettudományi Múzeumot is.
Közép-Európa egyik legszebb klasszicista épülete a 2010-es évek elején már igen romos állapotban volt, statikailag is meggyengült, a szinteknek olykor csak a téglaszerkezete állt. Az egykor szebb napokat megélt, 2012 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó épületegyüttes ötéves rekonstrukciós munka során 2014-re újult meg.
Megerősítették a téglaboltos födémrendszereket, restaurálták a 30 ezer négyzetméter felületű műemlékhomlokzatot, mindezt úgy, hogy eredeti tervlapok nem álltak az építészek rendelkezésére, ugyanis a II. világháborúban minden elpusztult, csak néhány metszetkép és fotók voltak a segítségükre. Érdekesség azonban, hogy például a díszterem híres csillárjának alkatrészeit megtalálták a pincében, egy ládába rejtve.
A rekonstruált épületben egyszerre érezni a klasszicizmus korának minimalista hangulatát és a XXI. század kényelmét. Az egyetem múzeuma melletti folyosóra újra kifüggesztették a hősi halált halt, 1945 után szándékoltan elfeledett ludovikások emléktábláit, a kápolna munkás- és paraszthőseit ábrázoló kommunista ablakai helyére pedig visszakerültek a gyönyörű, Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló, rekonstruált ólomüveg ablakok. Az erőt és tekintélyt sugárzó épület már újra régi fényében ragyog.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.