A későbbi Borgia pápa titkos alkuja segítette trónjára a boszorkányüldöző VIII. Ince pápát

2017. július 26. 10:42 MTI

Ötszázhuszonöt éve, 1492. július 25-én halt meg VIII. Ince római pápa, az inkvizítoroknak szabad kezet adó „boszorkánybulla” kibocsátója. Uralkodását a nepotizmus és az egyházi javak áruba bocsátása (szimónia) szőtte át.

Korábban

Giovanni Battista Cybo (vagy Cibo) 1432-ben Genovában jött a világra egy görög eredetű, tekintélyes nemesi család fiaként, apja nápolyi alkirály, majd római szenátor volt. Gyermekéveit a nápolyi udvarban, diákéveit Padovában és Rómában töltötte, s a könyvek tanulmányozása mellett az élet örömeire is maradt ideje, hiszen két törvénytelen gyermeke született.

Tanulmányainak elvégzése után belépett a a papi rendbe, szolgálatát Rómában V. Miklós pápa féltestvére, Calandrini bíboros mellett kezdte meg. Ismeretségeinek hála 1467-ben már Savona, 1472-ben a délkelet-itáliai Molfetta püspöke volt, a következő évben Giuliano della Rovere bíboros, a későbbi II. Gyula pápa közbenjárására IV. Szixtusz pápa (Rovere nagybátyja) bíborossá kreálta.

A IV. Szixtusz 1484. augusztus 12-én bekövetkezett halála után összeült konklávé munkáját nemcsak a Rovere és Borgia család rivalizálása nehezítette, Róma utcáin a csőcselék tombolt, hogy megakadályozza a velencei Barbo bíboros megválasztását. Végül Rovere és Rodrigo Borgia (a későbbi VI. Sándor pápa) titokban, az éj leple alatt együtt győzték vagy vesztegették meg a konklávé többségét, hogy kompromisszumos közös jelöltjükre, Cybo bíborosra szavazzanak. A 213. római pápa VIII. Ince néven lépett Szent Péter trónjára, ő volt a katolikus egyház első feje, aki gyónásában nyíltan elismerte, hogy kicsapongó életet élt és hogy törvénytelen gyerekei vannak.

Az új pápa legnagyobb hatású cselekedete a röviddel beiktatása után, 1484. december 5-én kiadott Summis desiderantes affectibus (Minden sóvárgással) kezdetű bullája volt. A bullát a hírhedt német domonkos inkvizítor, a Malleus maleficarum (Boszorkánypöröly) című könyv egyik szerzője erőszakolta ki, aki szabad kezet kért a boszorkányok üldözéséhez. (A boszorkányok tevékenységét, felismerésük módját, valamint a vallomásuk kicsikarására alkalmazható kínzásokat megdöbbentő részletességgel ecsetelő Boszorkánypöröly másfél évszázad alatt majdnem harminc kiadást élt meg, „útmutatásai” alapján számtalan ártatlan embert égettek meg.) A pápai dokumentum leszögezte, hogy boszorkányok léteznek és hosszasan ismertette tevékenységüket, ez a passzus még „a macska az ördög kedvenc állata és a boszorkányok bálványa” kitételt is magában foglalta. A bulla felhatalmazta az inkvizítorokat, hogy az eretneknek bélyegzett boszorkányok ellen akár kínzással és bebörtönzéssel is fellépjenek, egyben kiátkozás terhe mellett utasította az egyházi és világi hatóságokat, hogy ehhez nyújtsanak segédletet.

Ince nem tűrte az eretnekséget: 1486-ban a nagy humanista, Giovanni Pico della Mirandola 900 téziséből 13-at eretneknek nyilvánított és a róluk szervezett vitát betiltotta. 1487-ben megerősítette spanyol főinkvizítori tisztségében a rettegett Tomás de Torquemadát, bullában hirdetett hadjáratot a valdensek megsemmisítésére, vagyonukat és teljes bűnbocsánatot ígérve az erre vállalkozóknak.

Beiktatása után keresztes hadjáratra szólított fel a törökök ellen, majd a hitetlenek elleni hadjárat helyett gyors pálfordulással - a katolikus egyházfők közül elsőként - a portával való kapcsolatfelvételt választotta. II. Bajazid szultán öccse, Dzsem herceg ugyanis, miután sikertelenül próbálta bátyját megfosztani a tróntól, VIII. Ince barátinak tűnő védelmébe menekült. A pápa nem is olyan aprópénzre váltotta a sors kínálta lehetőséget, Dzsem herceg fogva tartásáért a szultántól hatalmas összeget és éves adót alkudott ki, sőt a Szent Lándzsa ereklyét is megszerezte. A pápa beavatkozott az I. Ferdinánd nápolyi király elleni felkelésbe, Ferdinándot (Mátyás király apósát) 1489-ben ki is átkozta, mert az nem fizetett neki hűbéradót. 1492-ben még tanúja lehetett Granada (az utolsó mór erődítmény spanyol földön) elestének, a teljes Ibériai-félsziget visszahódításának. A jeles alkalomból ünnepet hirdetett és II. Ferdinánd aragóniai királynak a „katolikus fenség” címet adományozta. A rózsák háborújából győztesen kikerült VII. Henriket, az első Tudor-házi uralkodót és leszármazottait elismerte Anglia királyának.

VIII. Ince uralkodását a nepotizmus és az egyházi javak áruba bocsátása (szimónia) szőtte át. Zsíros jövedelmekhez juttatta családtagjait, törvénytelen fiát, Franceschettót beházasította a firenzei Mediciek családjába, cserében Lorenzo Medici 14 éves fiát, Giovannit (a későbbi X. Leó pápát) bíborossá nevezte ki.

Nagyszabású építkezésekbe fogott, a Vatikán-dombra nyári rezidenciának megépíttette a Belvedere-palotát. A munkálatok, az udvar fenntartása és kiterjedt rokonságának támogatása igen költségesnek bizonyult, ezért minden alkalmat megragadott a folyton kiürülő kincstár feltöltésére. Az egyházi tisztségeket szabályszerű árverésre bocsátotta és a legtöbbet kínálónak adta, pénz ellenében még a gyilkosságért is bűnbocsánatot adott, nem csoda, hogy Rómában szinte megszűnt a közbiztonság.

Hatvanéves volt, amikor 1492-ben ágynak esett. A legenda szerint orvosa három tizenéves fiú vérét itatta meg vele, de az egyik első „vérátömlesztésbe” előbb a fiúk, majd július 25-én a pápa is belehalt. A római Szent Péter bazilikában lévő síremlékének felirata, miszerint „Övé a dicsőség, hogy (pontifikátusa alatt) felfedezték az Újvilágot”, találgatásokra adott okot, hiszen Kolumbusz csak Ince halála után egy héttel indult első útjára - akad olyan magyarázat is, amely szerint Kolumbusz a pápa megbízásából 1485-86-ban már járhatott az Újvilágban.