A képviselők zöldkalapos szeszcsempésze, George Cassiday
2024. február 25. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Az eresztő bőrönd és a „belső lerakat”
Cassiday érdekelt volt abban, hogy minél többen forduljanak hozzá szükségleteikkel, így végül New Yorkban talált egy megbízható partnert, aki be tudta neki szerezni a „valódi” italokat. Rutinja ezután az lett, hogy vonattal felutazott New Yorkba, ahol két nagy bőröndbe összeállított 40 quartnyi (körülbelül 38 liter) whiskyt, majd visszautazott a fővárosba.
Egy alkalommal a New York-i Penn Station vasútállomáson túl nagy erővel rakta le a földre az egyiket, a benne lévő üvegek közül többet eltörve. Ahogy sietett a vonat felé, a whisky elkezdett csepegni a bőröndből – egy vigyorgó járókelő megszólította: „Öcsém, eresztenek a ruháid!” Cassidy sietve felszállt a vonatra, behúzódott az illemhelyre, és kitakarította a bőröndöt. Szerencséjére az üvegek nagy része sértetlen maradt, így nem okozott nagy bevételkiesést a baleset.
Demonstráció a szesztilalom ellen: J.P. Hill marylandi honatya illegális, 2,75 százalékos alkoholtartalmú cidert szolgál fel, amelyet saját kertjében készített.
Cassiday maga sem gondolta volna, mekkora sikere lesz az alsóházban. Habár a törvényhozás mindkét háza elsöprő többséggel szavazta meg a szesztilalmat, a csempész későbbi becslése szerint ötből négy képviselő és szenátor alkoholfogyasztó volt. Több tucat, de talán száznál is több képviselőt látott el, és tudta jól, nem ő az egyetlen ember, akitől vásárolnak. Egyetlen gondja az volt, hogy napi szinten egy vagy több bőröndnyi illegális szesszel kellett besétálnia a Capitoliumba, az azt őrző rendőrökön keresztül. Végül az egyik képviselő ajánlott neki egy megoldást – hozzon létre belső „lerakatot”.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
A helyszín nem a Capitolium, hanem a közelben lévő képviselői irodaház lett, ahol a képviselő segítségével saját irodát kapott, amelyet szeszraktárrá alakított. Emellett arra is alkalmas volt, hogy ha az igények meghaladták a készletet, némi plusz portékát készítsen helyben. Cassiday állítása szerint az átlagos rozswhisky, tiszta szesz, meleg csapvíz, és némi színezék keveréke az esetek többségében meggyőzte vásárlóit. „Nagyon kevesen tudták igazán megkülönböztetni a jó szeszt a rossztól” – jegyezte meg.
Illegális „kerti parti” a Maryland állambeli Baltimore-ban, amelyen 2,75 százalékos alkoholtartalmú cidert szolgáltak fel
Cassiday kimondottan szeretett a képviselőház tagjainak dolgozni. Előfordult, hogy meghívták mulatságaikra, amelyeket valamelyikőjük irodájában tartottak. Saját elmondása szerint az 1920 és 1925 közötti évek voltak élete legjobb időszaka – eltartotta feleségét és két gyermekét, és még jól is szórakozott közben. Még a Capitolium alagsorában tartott pókerpartikra is gyakran hivatalos volt.
1925 márciusában azonban változás következett: a képviselői irodaháznál őrködő rendőr megállította az eddigre már jelképpé vált zöld kalapját viselő Cassidayt, és átvizsgálta csomagjait, majd letartóztatta. A sajtó azonnal lecsapott a hírre, hogy a kongresszusi képviselők külön bejáratú szeszcsempészt alkalmaznak. Cassiday bűnösnek vallotta magát, és 60 napot töltött börtönben. Ez azt is jelentette, hogy ki volt tiltva a képviselői irodaházból.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Hitler](/ih0Ax/label/.cut-640x400/75.jpg)
Hitler
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap