2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Karib-tenger kalóznője, aki úgy harcolt, hogy bármely férfi elbújhatott mellette

2017. november 3. 15:04

A kalózkodás aranykorának is tartott 17-18. században senki sem érezhette biztonságban vagyonát, aki tengeri kereskedelemre adta a fejét. Szerte a világ tengerein rettegtek ekkor a fekete, halálfejes lobogó, a „Jolly Roger” alatt harcoló vérszomjas haramiáktól, akik között azonban nem csak férfiakat, hanem nőket is találhatunk szép számmal. Ezen női kalózok közé tartozott Anne Bonny, akit az egyik legfélelmetesebb kalózként őrzött meg az emlékezet.

A 18. század fordulóján élt kalózokról viszonylag kevés forrás áll az utókor rendelkezésére. A legtöbb információt egy bizonyos Charles Johnson kapitány A leghírhedtebb kalózok története című 1724-ben megjelent munkájából ismerjük, amely azonban távolról sem tekinthető hiteles történeti munkának, lévén még a szerző pontos kilétét is homály fedi (egyesek szerint a könyvet Daniel Defoe írta álnéven). Mindazonáltal ez az egyetlen olyan munka, amely bármiféle információt kínál számunkra Anne Bonny – és számos „kollégájának” korai életéről.

Eszerint a lány valamikor 1700 táján született az írországi Cork városában egy gazdag ügyvéd és egy egyszerű cseléd gyermekeként. Szülei kapcsolata nagy botrányt szült, ezért édesapja úgy döntött, hogy Amerikába költözik családjával. A mai Dél-Karolina államban található Charleston városában telepedtek le, ahol Anne édesanyja hamarosan meghalt. A fiatal lány gyakran keveredett galibába, és bár nem okozott gondot számára, hogy megvédje magát (egy alkalommal teljesen összevert egy őt megerőszakolni akaró férfit), apja nagy sajnálatára nem vált a környék legkeresettebb hajadonává.

Gazdag kérők helyett egy egyszerű matrózba szeretett bele és miután titokban összeházasodtak, apja kitagadta őt. Anne és férje, James a Bahama-szigetekre utazott, ahol Nassau városában éltek meglehetősen szegény körülmények között. James leginkább azzal tartotta fenn magát, hogy besúgóként segítette a hatóságokat kalózok nyomára bukkanni. Eme tevékenysége miatt Anne hamarosan kiábrándult férjéből és rövidesen el is váltak egymástól.

A nagy fordulat Anne életében 1718-19 környékén következett be, amikor megismerkedett John Rackham-el, avagy ismertebb nevén Calico Jack-el, a hírhedt kalózkapitánnyal. Kettejüknek egy közös gyermeke is született Kubában, akinek további sorsa azonban teljesen ismeretlen. Anne ezt követően csatlakozott Jack legénységéhez és pillanatok alatt beleszokott a kalózéletbe. Úgy ivott, szitkozódott és harcolt mint bármelyik férfi a hajón. Sőt, későbbi beszámolók szerint kegyetlenségben még ki is emelkedett a többiek közül.

Anne nem az egyedüli nő volt Calico Jack legénységében, hiszen ugyancsak a fedélzeten szolgált a korszak egy másik hírhedt női kalóza, Mary Read is. Egyes elméletek szerint a két nő között szerelmi viszony is fűződött a kalózhajón töltött időszak alatt – amely egyébként nem nyúlt hosszúra.

A jamaicai brit kormányzó rövidesen vérdíjat tűzött ki a legénység minden tagjának fejére, és az 1720-as évek végén Jonathan Barnet kapitány rajta is ütött a kalózokon. A feljegyzések szerint a legénység férfi tagjai az esti ivászat miatt javarészt harcképtelenek voltak, ezért elbújtak a fedélzet alatt, míg a két nő, Anne és Mary szívós ellenállást tanúsítottak a hajójukra támadó britekkel szemben.

Calico Jack és legénységének elfogása hatalmas szenzációt keltett. A tárgyalás nem tartott sokáig, lévén a kalózkodás ekkoriban automatikus halálbüntetést vont maga után. A két kalóznő azonban – ideigelenesen – megúszta a kivégzést azzal, hogy mindketten azt állították magukról, hogy terhesek. A kivégzéseket megelőzően Anne még egyszer felkereste kapitányát és szemére vetette, hogy ha ő is harcolt volna mellettük, akkor elkerülhette volna az akasztást. Mary sem élte túl sokkal a legénység többi tagját, őt hamarosan egy betegség vitte el (elképzelhető, hogy belehalt a szülésbe) a börtönben töltött időszak alatt.

Anne Bonny tárgyalást követő sorsát ismét csak Johnson kapitány munkájából ismerhetjük. Eszerint Anne végül megszülte gyermekét és elkerülte a kivégzését, de hogy mi történt vele később, arról nincs tudomásunk. Egyes elméletek szerint apja váltotta ki őt a börtönből, mások szerint új személyazonosággal visszatért a kalózkodáshoz. Bár ténylegesen csak rövid ideig fosztogatott hajókat, a tárgyalást övező figyelem egy csapásra a kor legismertebb kalóznőjévé tette őt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Anne Bonny és Mary ReadAnne Bonny egy korabeli ábrázolása

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár