A Jézust halálra ítélő Pilátus neve szerepelhet a Ciszjordániában talált gyűrűn
2018. december 4. 11:46 MTI
Poncius Pilátus római helytartó nevét fedezték fel a kutatók egy több mint kétezer éves rézgyűrűn. Az ékszert még az 1960-as évek végén fedezték fel több ezer másik tárggyal együtt a ciszjordániai Herodium nevű erődítménynél végzett ásatások során. A szakembereknek azonban csak most sikerült kiolvasniuk a gyűrűn szereplő feliratot - írja a The New York Times című lap internetes oldala.
Korábban
Az ékszeren Pilátus neve olvasható görög betűkkel, amelyek egy kratér - ókori görög edénytípus - ábráját ölelik körbe. A régészek szerint ez mindössze a második olyan Pilátus idejéből való lelet, amelyen a római helytartó neve látható. A kutatók az Israel Exploration Journal című izraeli régészeti folyóiratban publikálták az eredményeiket.
A Jézust halálra ítélő Poncius Pilátus 26 és 36 között volt Tiberius császár helytartója a Római Birodalom keleti részén fekvő Júdea provinciában.
A régészek szerint nem valószínű, hogy a gyűrű Pilátus tulajdona volt, részben azért, mert ilyen egyszerű ékszere általában a katonáknak, vagy alacsonyabb rangú tisztviselőknek volt, nem pedig a Pilátushoz hasonló gazdag, nagyhatalmú személyeknek. „Ugyanakkor most itt van egy gyűrű, rajta Pilátus nevével, ami egy nehezen megkérdőjelezhető összefüggés” - mondta Roi Porat, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve, hogy a Pilátus akkoriban nem volt gyakori név a régióban.
A Pilátushoz kötődő első júdeai lelet egy kőmetszet-töredék volt, amelyet 1961-ben fedeztek fel Caesarea kikötővárosban. A Pilátus-kőként ismert leletet a jeruzsálemi Izrael Múzeum őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap