A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
2023. december 10. 13:36 Múlt-kor
Korábban
Újvilági játékok
Természetesen nemcsak ez a két játék maradt fent a prekolumbián időkből, hanem további, kevésbé ismert játékok is. Az awithlaknakwe a zuni indiánoknál maradt fent, és 12×12-es pályán játszották, amelyben az egyes mezőket két átlóval áthúzott négyzetek alkották.
A szabály emlékeztetett a bulra: ketten vagy négyen játszották, és hat harcost kellett elvinni az ellenfél házába úgy, hogy útközben minél több ellenséges bábut ejtsen foglyul, és vigyen magával. A játék szabályai azonban nem egészen világosak, mert a harcosoknak tilos volt hátrafelé mozogniuk, így vagy az nyert, aki előbb jutott át az ellenséghez, vagy az, aki a legtöbb foglyot ejtette útközben.
Játékba merült aztékok Diego Durán művének egy illusztrációján
A hopi indiánok totolospi nevű játékának a pontos szabályai sem maradtak fent, viszont néhány bekarcolt tábla túlélte az elmúlt évszázadokat. A totolospi szintén egy stratégiai játék volt, amelyet 11×11-es táblán játszottak.
A fehér és fekete színű köveket egymással szemben állították fel oly módon, hogy a négyzet alakú mezők sarkaira kerültek, kivéve a játéktér közepén lévő átlós vonalat, amelyet üresen hagytak.
A korszak Közép-Amerikájának fontos tudósítója Diego Durán, egy másik spanyol dominikánus szerzetes, aki Sahagúnnal nagyjából egy időben, és a 16. század második felében írt az aztékokról.
Ő számolt be az alquerque nevű játékról, amely az európai dáma-, vagy ostáblán játszott játékokhoz volt hasonló. Zsetonok helyett kavicsokat használtak, és néhány bekarcolt leletről feltételezik, hogy esetleg az alquerque táblája lehetett, de még az sem bizonyos, hogy ez a játék nem az európai változatok mintájára terjedt-e el.
Durán olyan játékokról is beszámolt, amelyeknek a nevét nem ismerjük. Az egyik ilyen játékban felvágott nádszál-darabokat használtak „kockaként”, egy konkáv és egy konvex oldallal. A szerzetes szerint tíz kaviccsal játszották, és az épületek padlójába vésett táblát használtak hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap