A hit védelmezője és a szegények szolgálója: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
2022. február 10. 15:45 MTI
33 éve, 1989. február 10-én kezdte meg működését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete.
Korábban
A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett (johannita) máltai ispotályos lovagrendet a 11. században Jeruzsálemben alapították meg a szegény és beteg keresztes lovagok ápolására. Magyarországon a 12. században, II. Géza uralkodása idején telepedtek meg.
A három részre szakadt országban a lovagrend felmorzsolódott, a magyar rendtartomány jogilag 1807-ben szűnt meg. A Máltai Lovagrend 1925-ben állított fel követséget Budapesten, és rá három évre, 1928-ban megalakult a Magyarországi Máltai Lovagok Szövetsége.
1945 után magyarországi tevékenységük ismét ellehetetlenült, az emigrációba kényszerült lovagok csak 1996. január 27-én helyezték át ismét székhelyüket Budára. Az egyik legnagyobb hazai karitatív és segélyszervezet jelmondata, a „Tuitio fidei et obsequium pauperum – A hit védelme és a szegények szolgálata” szellemében végzi tevékenységét, lovagrendi felügyeletét a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének ispotályosa látja el.
A szeretetszolgálat megalakulásának története az 1980-as évek második feléig nyúlik vissza. A Németországban élő, de Magyarországon született Csilla von Boeselager bárónő ekkor határozta el, hogy adománygyűjtést szervez a rászoruló magyarországi emberek és szervezetek megsegítésére.
Kezdetben orvosi műszereket gyűjtött németországi kórházakban, Magyarországon pedig kereste azt a helyet, illetve személyt, aki az adományokat képes eljuttatni a rászorulókhoz. Így találkozott 1987 augusztusában Kozma Imre atyával, a zugligeti Szent Család templom plébánosával, akinek szintén szívügye volt a karitatív szolgálat, és vállalta az adományok célba juttatásával járó munkát.
Idővel együttműködésük intézményes keretei is kialakultak: Csilla von Boeselager 1988 decemberében hozta létre Németországban az Ungarischer Malteser Caritasdienst szervezetet, majd – Magyarországon első civil szervezetként – 1989. február 4-én Kozma Imre atya vezetésével megalakulhatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, amelynek jelképe, a nyolcágú máltai kereszt az evangéliumi nyolc boldogságot szimbolizálja.
A frissen létrejött szervezetre a kelet-európai politikai változások miatt hamar történelmi feladat hárult: német testvérszervezete támogatásával gondoskodott 1989 nyarán a Magyarország nyugati határának megnyitásában reménykedő, táborokba zsúfolódott keletnémetek tízezreinek ellátásáról, míg az 1989 decemberi romániai forradalom kitörése után segélyszállítmányok sokaságát juttatta el Romániába.
A kilencvenes évek elején, a szétbomló Jugoszlávia háborúi idején önálló menekülttábort hozott létre, és próbálta elviselhetőbbé tenni a más táborokban elhelyezett csaknem hatvanezer magyar, horvát és bosnyák emberek életét. Segítséget nyújtottak többek között a Szovjetunióból emigráló, hazánkon átutazó zsidóknak, a lengyelországi vagy a kárpátaljai árvíz károsultjainak is.
A szolgálat az 1990-es évek közepére építette ki országos szervezetét, 1993 óta mentőszolgálatot is fenntart, 1998 óta kiemelten közhasznú szervezetként működik. A budapesti országos központ mellett hét regionális szervezetben, 150 helyi csoportban, közel nyolcezer önkéntessel végzik munkájukat.
Hitvallásuk szerint világnézetre, nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segítik a rászorulókat: hajléktalanokat, időseket, betegeket és fogyatékosokat. Természetbeni és pénzadományokkal, lelki vigasszal, tanácsadással, egészségügyi és szociális szolgáltatásokkal csoportra, illetve személyre szabottan nyújtanak támogatást.
A Máltai Szeretetszolgálat csináltatott először szemüveget hajléktalan embereknek, vezette be a jelzőrendszeres házigondozás és nyitotta meg az ország első kerekesszék-javító műhelyét. Oktató és tematikus programokkal (Befogadó Falu, Jelenlét, Mesefal) keresik a megoldást egy-egy konkrét csoportot vagy régiót érintő problémára, részt vesznek a katasztrófavédelemben és nemzetközi humanitárius programokban egyaránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap