A hatalom kritikusaként korántsem volt meseszerű Móra Ferenc életútja
2022. július 19. 21:10 MTI
143 éve, 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató, a Kincskereső kisködmön és az Aranykoporsó írója. A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett.
Korábban
Már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos volt, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett.
Volt városházi tudósító, majd Csipke aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt. Tömörkény István mellett hamarosan a lap vezető publicistájaként jegyezték. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett.
Ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót. 1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, s ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, a Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében és rádióban is feldolgoztak.
1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, s írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, amelyet az első világháború kitörése szakított félbe.
1915-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, majd két évvel később a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt. 1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikke, amelyet ellenségei vérengzésre való felhívásként magyaráztak.
A képen balról jobbra: Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön (Makó, 1924)
Emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztjéről. Rövid időre visszavonult a közéletből, ám ekkor sem maradt tétlen, Könyves könyv címmel összeállította verseinek gyűjteményét. 1922-től a Világ hasábjain jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes, már-már novellisztikus tudósításait.
A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regénye a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg. Ebből készült Fábri Zoltán filmje, a Hannibál tanár úr. Film született az 1927-es Ének a búzamezőkről című regényéből is.
1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, s e jeles alkalomra átadta az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek. Szerencsés kutatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, s Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.
1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, megműtötték, de már nem lehetett rajta segíteni, s 1934. február 8-án meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.