A vízen pattogó bombával semmisítette meg a Ruhr-vidék gátjait a brit légierő
2020. november 6. 08:38 Múlt-kor
Korábban
Bombázás és tesztelés
A hadművelet lebonyolítását a RAF 5. csoportja kapta meg, amely egy új repülőszázadot hozott létre ebből a célból. Az eleinte csak X néven emlegetett egység később a 617-es számot kapta, a vezetésével pedig azt a Guy Gibson ezredest bízták meg, akinek addigra már több mint 170 bevetés volt a háta mögött.
A bombázókra kiválasztott személyzet 133 tagja nemcsak britekből állt, hanem 28 kanadai, 13 ausztrál és két új-zélandi is az egység részese lett. Gibson öt csoportra osztotta őket.
A század módosított Avro Lancester Mk IIIs gépeket használt, amelyeket speciálisan ehhez a küldetéshez készítettek fel. Mivel Wallis bombája továbbra is súlyosnak számított, a gépek súlyát is csökkenteni kellett.
A páncélzat jelentős részét eltávolították, és a középső-felső lövegtornyot is leszerelték. A bomba szokatlan alakja miatt a bombarekesz ajtaját szintén leszedték, helyette a hordó alakú bombát felfüggesztve erősítették a géphez.
A speciális bomba speciális felkészülést igényelt, mivel 60 láb (18 méter) magasságról, és 210-220 mérföldes sebességgel (390 km/h) kellett célba juttatni ahhoz, hogy valóban elkezdjen a víz felszínén pattogni. A nagy sebesség és a rendkívül alacsony repülési magasság mellett a bevetés éjszaka történt, így a pilóták besötétített ablakokkal, és szemüvegekkel gyakoroltak. A helyszín a derwenti víztározó volt, amely némileg hasonlított a német célpontokhoz.
Miután Gibson úgy találta, hogy a pilóták már elég gyakorlottak, egy éles tesztet is végrehajtottak, mégpedig az Elan-völgyi víztározónál, a Nant-y-Gro gátnál. Ez Közép-Walesben egy mesterséges tónál található, és már akkor is használaton kívül állt. Barnes Wallis elmélete helyesnek bizonyult, a bombák megfelelően működtek, így a Chastise-hadművelet előtt nem tornyosult több akadály.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap