2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

A forradalom utcáin: a szabad Budapest mindennapjai 1956 őszén

2020. október 23. 08:25 Tulipán Éva

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem. Mindjárt meg is terveztük a sétát az én térképemen […] az Üllői útig beszélgetés közepette a körúton mentünk. Láttuk, hogy a Nap utca sarkán a ház ledűlt. A Corvin köz is így néz ki. A Körút 81. sz. ház a földig leomlott. A Kilián laktanyával szemben lévő ház fele összedűlt. A laktanya a sok ostromtól így néz ki. Az Örökimádó templom tornya ledűlt. […] A Práter utca sarkán jól megnéztem a körút és az Üllői út kereszteződésénél lévő házat, hogy le tudjam rajzolni” – írta egy iskolásfiú, Csics Gyula a forradalom idején vezetett naplójában.

1956
1956

Az övék itt a tér

1956 résztvevőinek alapélménye volt a város utcáin járás, a sétálás. Ottlik Géza számára is elválaszthatatlan volt a forradalom idején érzett boldogság a városban csavargás tapasztalatától: „Amíg át nem élted magad, ott járva-kelve az utcákon, a köveken, addig nem létezik – kitalálni nem lehet se előre, se utólag.” Szavaira rezonál a francia jezsuita szociológus, Michel De Certeau megállapítása, aki szerint a sétálás „a város tapasztalatának alapvető formája”, ennek során a sétálók mintegy a város „szövegét” írják a térbe, amelyet azonban perspektíva híján maguk nem tudnak elolvasni.

A forradalomban résztvevők közös élménye volt, hogy hosszú évek után újra övék lett az utca, amelyen nem egyszer hömpölygött a tömeg. A magyar társadalom különböző csoportjai, katonák és civilek, diákok, munkások és értelmiségiek joggal érezhették, hogy eljött a pillanat, amikor maguk is beleszólhatnak sorsuk alakításába. A tüntetők a hallgatás évei után újra megtalálták és felemelték hangjukat, kimentek az utcákra, és szó szerint kiálltak pontokba szedett követeléseik és alig remélt álmaik mellett.

Az utcai tömegbe, ’56 eseményeinek helyszíneire fizikailag és átvitt értelemben is különböző irányokból érkeztek az emberek. Politikai tiszt, meggyőződéses kommunista, a két világháború között szolgáló közszolgák vagy katonatisztek, gyári munkások akár elvbarátokból, akár elvi ellenállókból egyaránt válhattak az ötvenes évek hatására a rendszer kárvallottjaivá. Persze ezt azokban a pillanatokban, az események sodrásában a résztvevők sem mindig láthatták ilyen egyértelműen.

„Valami rémlik, hogy olvastunk a Petőfi körről, meg ilyesmiről, de a tisztikar többsége ezt komolytalannak tartotta. Annyira erős volt az a rendszer, és annyira kegyetlen! Mi tudtunk a kegyetlenségről is, az ÁVO tevékenységéről, ugye közvetlen kapcsolatban voltunk az elhárító tisztekkel, és ezek sok mindent elmondtak. Éppen azért mondták el, hogy féljünk. […] Olyan erős volt az a rendszer, azon csodálkozom, hogy fel mertek lázadni ellene! Forradalom… el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmibe keveredek” – emlékezett érzéseire évtizedekkel később az eseményeken részt vevő egykori piliscsabai honvéd hadnagy.

Menjek vagy maradjak

Sokakat válaszút elé állítottak 1956 forradalmának eseményei. Szembe kellett nézniük tetteikkel, múltjukkal, vagy a jövőjükre, gyermekeik jövőjére kiható nehéz döntéseket kellett meghozniuk. Elinduljanak-e nyugatra vagy maradjanak? Kimenjenek-e egyáltalán az utcára?

Hivatásukból fakadóan a katonák elé is számtalan hasonló vagy talán még nehezebb, alapvető egzisztenciális kérdés tornyosult, amelyre ki-ki képességei, vérmérséklete és hite, politikai meggyőződése szerint próbált válaszolni.

A forradalom napjaiban a tüntetők, a felkelők mellett orvosok, ápolók, vöröskeresztes önkéntesek járták a város utcáit, kapcsolódtak be a sebesültmentésbe, a kórházak, rendelőintézetek munkájába. A Honvédkórház parancsnoka később azt jelentette, hogy a kórház dolgozói már október 24-étől részt vettek a mentőtevékenységben, majd a VIII. és IX. kerületben egy-egy olyan segélyhellyel is volt kapcsolatuk, ahol műtétet és vérátömlesztést is végeztek.

„A genfi szellem – írta a parancsnok – arra kötelezte kórházunkat, hogy ne csak a kórházi kezelésre szoruló sebesülteket szállítsuk el, hanem elsősegélyanyagban (kötszer, gyógyszer, injectio) is segítséget nyújtsunk a működő segélyhelyeknek.”

Az ’56-os városi „kószálók” egy jelentős csoportjánál fényképezőgép volt, fotósok – esetleg második világháborús haditudósítói múlttal – járták be a jelentős helyszíneket. „Éreztem, tudtam, hogy nagy fordulat történt, s nem maradhatok a lakásban tovább. Ki kell mennem az utcára […] attól kezdve jártam a várost november 4-ig. Mihelyt el tudtam menni az albérletembe, elhoztam a fényképezőgépemet. […] Nem az a fontos, hogy szép, jó, de meg kell örökíteni, mert ezek olyan napok, hogy soha többé nem ismétlődnek. S aki ott van, az élje végig” – emlékezett később az egyik fotós, Rapaich Richárd.

Ez a kószálás, a romok fotózása maga is a szabadság aktusa az 1950-es évek szigorúan ellenőrzött időbeosztása és térhasználati viszonyai között. Valós kockázataival a forradalom leverése után szembesültek igazán az események dokumentálói, hiszen ’56 fotói veszélyt jelenthettek az azokon szereplőkre és a készítőikre egyaránt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Egy megsemmisített szovjet hadoszlop maradványai körül a Ferenc körúton Az 1956-os forradalom idején készült fotók gyakran nyüzsögnek az emberektől: a pestiek, amikor csak tehették, sétáltak egyet a szabad, bár igen veszélyes városban. A Corvin-köz sem volt üres.Nézelődők láthatók egy Csepel rendőrségi rohamkocsi roncsa mellett a Tompa utcánál Demonstrálók özönlenek 1956. október 25-én a budapesti NagykörútonFegyveresek és járókelők egy harcképtelenné tett ISU-152-es szovjet rohamlöveg körül a József körúton, a Corvin köznél Fegyveres felkelők október végén egy teherautón az Akácfa utca sarkánEgy ÁVH-s meglincselése látható az Aradi utca és a Lenin körút sarkánA járókelők mellett a kiégett autó-, tank és villamosroncsok is a város összképéhez tartoztak 1956 őszén
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár