2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

A fiúk a jégen: hat elkeseredett, Kanadába igyekvő skót ifjú szívszorító története 1868-ból

2018. június 1. 14:28 Múlt-kor

1868-ban egy Kanada felé tartó hajón hat fiatal skót potyautast szadista és embertelen bánásmódban részesített a hajó legénységének több tagja. Ketten közülük meg is haltak, miután a tengeren lebegő jégtáblán hagyták őket. Az eltelt 150 év folyamán történetük feledésbe merült, de családjaik emlékeztek, és mostanra több kezdeményezést is indítottak, hogy méltó módon megemlékezzenek róluk.

A fiúk a jégen

A potyautasok

Morag Connelly nézte, amint az üveg a Clyde folyóba esik. A víz viszonylag nyugodt volt, ő pedig arra gondolt, vajon kiviszi-e a tengerig a lebegő üveget. Az üvegbe a szörnyű történet leírásának egy példányát zárta. Ez a történet vezette őt és 24 rokonát a skóciai Greenock Viktória királynőről elnevezett kikötőjébe április elején. Hét fiatal potyautas története, akiket egy kivételével éheztettek és vertek, majd otthonuktól több ezer kilométerre a tenger jegén magukra hagytak. Egyiküket John Paulnak hívták – ő Morag ükapja.

Társai közül ketten nem élték túl az utat. Családja nemzedékről nemzedékre életben tartotta történetüket. „Ha valaha a hidegre panaszkodtunk télen, apám egyből azt mondta: 'gondoljatok John Paulra, aki mezítláb ment végig a jégen'” – mondja Morag, aki egyébként nyugdíjas iskolaigazgató-helyettes. „Rossz időben mindig előkerült a téma.”

12 éves fiúként John egy Arran nevű hajóra szökött fel, amely 1868. április 7-én attól a rakparttól indult útnak, ahol Morag és más leszármazottak – köztük John Paul 90 éves unokája, Ria – álltak. A hajó szenet és szétbontott kötelekből való kócot vitt a kanadai Quebec tartományba. Senki sem tudja, pontosan miért szöktek fel a fiúk a hajóra – John Paul leszármazottai szerint megszokott volt akkoriban, hogy a greenocki fiúk felszöknek a hajókra kalandot keresve, illetve menekvést a szegénységből. A hajókat rutinszerűen átvizsgálták indulás előtt, ha találtak valakit, azt a vontatóhajók visszavitték a kikötőbe. John Pault és társait azonban nem találták meg.

Az Arran végighajózott a Firth of Clyde-on ki az Ír-tengerre, és ment tovább az Atlanti-óceán felé. A szárazföld már messze volt, a vontatóhajók már rég útjára engedték a hajót. Ahogy a hajó ácsa készült bedeszkázni a búvónyílásokat, rátalált John Paulra és egy másik fiúra, a 11 éves Hugh McEwanre. Aztán előbújt még öt potyautas – túl késő volt visszaküldeni őket.

A hajó kapitánya, Robert Watt, a szakácshoz küldte a fiúkat, hogy egyenek, majd a fedélzet pucolására és egyéb, amúgy a legénység által végzendő fizikai munkákra fogták be őket. Ahogy azonban az Arran a morajló Atlanti-óceánon át zötykölődött szélviharból szélviharba, a potyautasok mind tengeribetegek lettek. A hajó első tisztje, James Kerr látta őket hányni, és habár a hajón bőven volt elegendő élelmiszer az útra, megvonta tőlük a fejadagot.

Innentől csupán néhány kétszersültet kaptak naponta, így még a szakács által nekik juttatott apró maradékokkal és az általuk itt-ott összegyűjtött burgonya- és fehérrépahéjakkal együtt is éppen a túléléshez elegendő ennivalóhoz jutottak csupán. Emiatt aztán igyekeztek ellopni bármit, amit csak tudtak a hajó tartalékaiból – ribizlit, zabkását és további kétszersülteket – és keményen meg lettek büntetve, amikor rajtakapták őket. Egy alkalommal, amikor egy hordó gabonát valaki feltört, egyből a fiúk lettek a gyanúsítottak – egy teljes napra összebilincselték őket, és nem kaptak semmit enni.

Nem az éhség volt azonban a fiúk egyetlen gondja. Nem voltak felkészülve az Atlanti-óceán északi vizeinek könyörtelen viszonyaira. „A fiúk lengén voltak öltözve, és nem állták a kemény hideget” – írta a legénység egy tagja greenocki családjának Quebecből, miután csaknem két hónappal később odaértek. „A férfiak alig bírták, nem hogy ők. A kicsik közül ketten mezítláb voltak.” John Paul volt az egyik mezítlábas fiú, a másik a szintén 12 éves Hugh McGinnes. Ők ketten rendszeresen lemenekültek a fedélközbe a hideg elől, de amikor az első tiszt észrevette hiányzásukat, előrángatta és megverte őket.

Egy másik fiút különösen kegyetlen bánásmódra pécéztek ki, miután a legénység és a többi potyautas arra panaszkodott, hogy mocskos. „Levetette velem a zekémet, a mellényemet, és az ingemet, hogy csak a trikóm maradt rajtam. A korbács körülbelül fél hüvelyk vastag volt. Az első tiszt körülbelül három percig vert vele, és az ütések nagyon fájdalmasak voltak” – mondta később a 16 éves James Bryson. „Üvöltöttem. Aztán a tiszt levetette velem a többi ruhámat is. Aztán lefektettek a fedélzetre. Az egyik embert elküldték, hogy egy vödörben hozzon vizet. Több vödör vizet rám öntöttek. Az idő nagyon hideg volt. A kapitány végigdörzsölt az egész testemen szőrkefével. Az első tiszt egy kötéllel állt felettem, és azzal fenyegetett, hogy megüt vele, ha menekülni próbálok. Ő aztán fogta a seprűt, és még a kapitánynál is keményebben végigdörzsölt. A dörzsölés után a hajó orrához rendeltek. Ekkor meztelen voltam. Mikor már körülbelül egy órája ott voltam, visszaadták a trikómat. Nagyon szenvedtem a hidegtől.”

Egy másik alkalommal, amikor ribizlilopáson kapták, James Brysont a mélységmérővel – egy ólomnehezékben végződő kötéllel – korbácsolták meg, majd meztelenre vetkőztetve kellett végigsöpörnie a fedélzetet. Egy James Harley nevű tengerész szemtanúja volt a kínzásnak: „Láttam Bryson bőrét a korbácsolás után, és a tartánra hasonlított” – mondta néhány hónappal később egy edinburgh-i bíróságon, ahol az első tiszt és a kapitány voltak a vádlottak. „Piros volt és fehér.” Bryson lehetett az egyetlen, akit ilyen kegyetlen módon büntettek, de a potyautasokat egy kivételével – a 12 éves Peter Currie, akinek az apja jóban volt az első tiszttel – mind rendszeresen verték.

Körülbelül egy hónappal az indulás után az Arran a Cape Breton-sziget és Újfundland között jégtáblákba futott, majd május 9-én az Újfundland nyugati partján lévő Szent György-öbölbe sodródott, és nem tudott hova menni. Miután a hajó nem ment semerre, a 22 éves Bernard Reilly – a legidősebb potyautas, aki arról ábrándozott, hogy Új-Skóciában a vasútépítésben fog majd munkát találni – meggyőzte James Brysont, hogy megérné megpróbálni átkelni a jégen, hogy elmeneküljenek a hajó nyomorától. A fiatalabb fiúkat elborzasztotta az ötlet, de aztán a kapitány azt parancsolta, hogy az összes potyautast (Peter Currie kivételével) rakják ki.

„Hallottam sírni a három kisfiút, amikor mondták nekik, hogy menjenek” – mondta George Henry tengerész a bíróságon. „A jég töredezett volt, és durvának tűnt. A fiúk közül ketten mezítláb hagyták el a hajót. Kettejük ruházata nagyon rongyos volt. A hajó és a szárazföld közti távolság, amennyire meg tudtam ítélni, 10-15 mérföld lehetett. Számomra igencsak valószínűtlennek tűnt, hogy a cipő nélküliek valaha elérik a szárazföldet.”

Reggel 8 és 9 óra között a potyautasok megkezdték útjukat a jégen át. Az első tiszt dobott mindegyiknek egy kétszersültet leszállás közben. A jégtábla különböző méretű darabokból állt – némelyik akkora volt, mint egy futballpálya, némelyik sokkal kisebb. Az egyik széléhez érve a fiúknak úgy kellett átugraniuk a következőre. Hugh McEwan, aki már a Greenockból való indulás óta rosszul volt, és útközben már vért köpni is látták, hamarosan elkezdett lemaradni. Egyszer belecsúszott a fagyos vízbe, de James Bryson kihúzta. Amikor másodszorra is beleesett, egyedül mászott ki. De minden alkalommal egyre gyengébb lett. „Láttam, amikor utoljára beesett. Én is a vízben voltam” – mondta John Paul a bíróságon. „Rugdalózott és próbált kijutni. Elkapott engem. Rúgtam, és elengedett, aztán kimásztam a jég szélére. Láttam a fejét, ahogy bezárult felette a jég. Nem hallottam kiáltani. A jég betakarta, és nem láttam többé.”

Néhány órával később Hugh McGinnes leült a jégre fájó és bedagadt meztelen lábaival. Erőt vett rajta a kimerültség. „Győzködtük, hogy jöjjön velünk, mondtuk neki, hogy ha nem jön, akkor megfagy” – mondta James Bryson. „Azt mondta, nem tud tovább jönni. Ott hagytuk mindenfajta védelem nélkül – nem volt rajta nagykabát, csak a rongyos, fagyott ruhái.”

Ahogy a potyautasok maradéka közeledett a szárazföldhöz, a nagy jégdarabok egyre ritkábbak lettek. Ettől még azonban mentek tovább, mind időről-időre beleestek a vízbe, ruhájuk szilárdan a testükhöz fagyott. Már ment lefelé a nap, amikor elérték a jég végét. Láttak néhány házat a parton, de egy vízből és sodródó jégből álló csatorna, amely akár egy mérföld széles is lehetett, az útjukat állta. A 22 éves Bernard Reilly és a 16 éves David Brand megpróbáltak átevezni jégdarabokon, a hajóról hozott deszka segítségével. John Paul és James Bryson fagyottan, éhesen, kimerülten és legyengülten magukra maradtak. Segítségért kezdtek kiáltozni, abban reménykedve, hogy valaki meghallja őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A John Paulról készült egyetlen ismert fényképen David Brand és James Bryson között áll, három nappal hazaérkezésük után.A highlandsi megemlékezés résztvevőiAz ArranA greenocki Victoria Harbour maA southamptoni St. Mary Extra Cemetery, ahol John Paul jelöletlen sírja találhatóDavid Brand VII és Taylor Chaffey az új táblák előttA High Court of Justiciary épülete Edinburgh-ban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár