A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
2024. március 18. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Z eltűnt városának nyomában
Bár vélhetően Machu Picchu megtalálása nyomán már korábban is hasonló gondolatokat táplált, 1914-től követhető nyomon azon elmélete, miszerint egy – általa Z-nek elnevezett – ismeretlen város bújik meg Brazília belső területein, egészen pontosan Mato Grosso tartományban.
Ezen teóriájának jelentős lökést adott, amikor a Rio de Janeiró-i nemzeti könyvtárban megtalálta João da Silva Guimarães 1753-ban írt kéziratát. A portugál felfedező egy városról írt házakkal, szobrokkal, templomokkal, ám mindenféle konkrét földrajzi meghatározás nélkül
A Cacique Guatavita (Guatavita törzsfőnök), ismertebb nevén El Dorado tutajaként emlegetett műtárgy színaranyból készült, és smaragdokkal rakták ki. A tárgyat a Kr. u. 600 és 1600 között fennállt csibcsa civilizáció készítette.
A megszállott Fawcett átmenetileg feladta Z városának keresését, amikor kitört az első világháború. Visszatért Nagy-Britanniába, hogy közel 50 évesen szolgálatra jelentkezzen. Ezt követően azonban ismét Brazíliába utazott, és 1920-ban egyedül indult útnak, hogy megtalálja a települést. A kísérlet azonban kudarccal zárult: láz gyötörte, teherhordó állatát pedig le kellett lőnie. Ezt a helyet nevezte el Dead Horse Campnek, azaz A Halott Ló Táborának. Éppen csak vissza tudott jutni a civilizációba.
1925-ben végül újra útnak indult, elsősorban amerikai támogatóinak, így az Amerikai Földrajzi Társaságnak köszönhetően. Az expedícióra ezúttal elkísérte őt fia, Jack Fawcett, valamint annak barátja, Raleigh Rimell. A felszerelt csapat nyolc öszvért, két lovat és két kutyát, valamint két brazil teherhordót vitt magával.
Fawcett 1920 körül
Utóbbiakat később visszaküldték, mert Fawcett ragaszkodott a kisebb méretű csapathoz, hogy ne tűnjenek ellenségesnek a helyi törzsek szemében. 1925 áprilisában indultak el Cuiabá városából. Útjuk eleje jól rekonstruálható Fawcett hazaküldött leveleiből.
Utolsó, 1925. május 29-i keltezésű üzenetében megemlítette, hogy eljutott a Dead Horse Campig, ahol még látta az általa lelőtt állat csontjait fehérleni. Ezt követően a három fős csapat eltűnt az őserdőben, és soha többé nem látták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap