A dühös magyar oroszlánoktól a tébolyult lányig – hét híres önfeláldozó nő
2020. június 30. 09:54 Kulcsár Ádám
Korábban
A lámpás hölgy
„Nem az egyes embert szereti, hanem az egész emberiséget, végtelenül önzetlenül akarja ezt szolgálni” – írták egyszer az ápolónői szakma megteremtőjéről, Florence Nightingale-ről.
A firenzei származású, jómódú családba születő leány mindig is lázadt a nők beskatulyázott szerepe ellen. Hitt abban, hogy ő többre hivatott. A környékbeli rászorulókat folyamatosan támogató Florence 17 évesen az Úr hangját vélte hallani, aki arra utasította, hogy életét szentelje mások szolgálatának.
Bár kitűnő humorérzéke volt, mikor bejelentette szüleinek, hogy ápolónő szeretne lenni, egyáltalán nem nevettek, hiszen ez akkoriban úrinőhöz nem méltó, alantas munkának számított.
Haragjukat természetesen az sem csillapította, hogy titokban részt vett egy nővérképző tanfolyamon, és hogy külföldi útja során kórházakat tanulmányozott. Ellenállásukat közel egy évtized alatt tudta megtörni.
1853-ban kitört a krími háború, és az angol közvélemény elszörnyedt a katonai kórházakban uralkodó állapotokat taglaló jelentéseken. Jó barátja, a hadügyminiszter egy évvel később Nightingale-t bízta meg a nővéri ügyelet ellátásával.
A zsúfolt és büdös barakkokban a több ezer beteg közül soknak nem jutott sem ágy, sem ruha, sem gyógyszer, napi fél liter víz jutott ivásra és mosdásra, a patkányok és a bolhák pedig mindenhol nyüzsögtek.
A napi 20 órát dolgozó Nightingale jobb higiéniai viszonyokat teremtett, javított az élelmezésen, az adminisztráción, mindennap órákat töltött a barakkokban, éjszakánként pedig egy lámpással a kezében járkált az ágyak között, és vigasztalta betegeit.
Ők pedig rajongtak érte. Így érdemelte ki a „lámpás hölgy” nevet, lámpása az ápolás jelképe lett. Munkája révén a halálozási arány hónapok alatt 42 százalékról 2,2-re csökkent. (Tevékenysége előtt egy sebesült katona nagyobb valószínűséggel maradt életben a harctéren, mint a kórházban.)
Habár hazatérve nemzeti hősként fogadták, a kitüntetéseket visszautasította. Hosszú életét végig a betegápolásnak szentelte, mint egyszer írta: „A betegápolás féltékeny valami, nem tűri, hogy aki neki él, más urat is szolgáljon”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap