A csodával határos módon ezer év után is mesél nekünk Hódító Vilmos hímzett propagandaműve
2023. október 25. 14:25 Múlt-kor
Korábban
Aki ülve is magasabb volt vazallusánál
A bayeux-i kárpit készíttetője vélhetően Odo, bayeux-i püspök lehetett, aki Falaise-i Herlevának a törvényes házasságából született gyermeke, Vilmos féltestvére volt. Odo utóbb kiesett az uralkodó kegyéből, ezért a kutatók egy része úgy véli, hogy a kárpittal mintegy a saját szerepét kívánta hangsúlyozni Anglia meghódításában.
Láthatjuk például harc közben, buzogánnyal a kezében, mivel egyházi személyként pengével nem onthatott vért, de feltűnik a normann sereg lelki felkészítésénél is.
Odo kiemelt szerepén túl a bayeux-i kárpit természetesen Hódító Vilmos akciójának a jogosságát volt hivatott alátámasztani. Legelőször is azzal, hogy Hitvalló Eduárd angol király valójában Vilmost jelölte ki utódaként a normann trónra, és ezzel a hírrel elküldte Haroldot Normandiába.
A kárpit vélhető megrendelője, Odo bayeux-i püspök ábrázolása a hastingsi csata közepette, kezében buzogánnyal
Ám a történet szerint Harold Vilmos egyik hűbéresének a fogságába esett, ahonnan maga Vilmos szabadította ki. A normandiai herceg megeskette Haroldot, hogy támogatni fogja majdani angol királyságát, és maga mellé vette, hogy együtt harcoljanak Vilmos egyik lázadó vazallusa ellen.
Harold kitüntetette magát a küzdelmekben, olyannyira, hogy Vilmos még címert is adományozott neki, ami azonban a középkori jogszokás szerint a vazallusi státusz elismerését is jelentette Harold részéről.
Az 1064. évben lezajló események persze korántsem így történtek. Valószínűtlen, hogy Eduárd Vilmost jelölte volna ki utódául, mivel csak igen távoli rokonok voltak, és az is árulkodó, hogy még a bayeux-i kárpiton is az látható, hogy Harold Ponthieu-ben szállt partra, messze Vilmos székhelyétől, vagyis aligha igyekezett a normandiai herceghez, ráadásul Vilmos nem ragaszkodott volna az eskütételhez, ha mindez Hitvalló Eduárd akarata lett volna.
Mindenesetre, ahogy Harold hazatért, kijelentette, hogy az esküt kényszer hatása alatt tette le, és azt semmissé nyilváníttatta. Az eskütételnél egyébként a kárpit készítői ügyeltek arra, hogy Vilmos még ülve is nagyobb alak legyen, mint a görnyedt hátú, de álló Harold. Az már csak hab a tortán, hogy a sikeresnek mondott közös hadjáratuk valójában Vilmos részéről kudarccal zárult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap