A csodával határos módon élte túl az évszázadokat Hódító Vilmos „propagandaszőnyege”, a bayeux-i kárpit
2021. április 21. 15:10 Múlt-kor
Korábban
A király, aki kétszer halt meg
A kárpiton Vilmos története mellett a Westminster-apátság építésének befejezése és Eduárd halála is megelevenedik, és azt is ábrázolták, hogy Harold elfoglalja Anglia trónját. A koronázást Stigand, Canterbury érseke végezte el, legalábbis a kárpit szerint, de ez valójában nem felel meg a valóságnak, az angolszász forrásokból ugyanis jól tudjuk, hogy Ealdred, York érseke koronázta meg Haroldot.
Stigand ebben az időben éppen pápai átok alatt állt, mivel a kinevezését az egyházfő törvénytelennek tekintette. Azzal, hogy a kárpit készítői mégis neki tulajdonították a koronázást, Harold királyságának legitimitását akarták utólag megkérdőjelezni.
A hastingsi csata ábrázolásai elég részletesek, így a pajzsfal mögül nyilazó angolszászokat és a lándzsával rohamozó normannokat is a korabeli fegyverzettel és öltözékkel jeleníti meg. Jól látható rajta az a pillanat, amikor Vilmos leveszi a sisakját, hogy bizonyítsa a saját katonáinak, hogy még életben van.
Harold halála viszont két, egymás melletti jelenetben is szerepel, az egyikben nyíllal lövik át a szemét, míg egy másikban egy normann katona a lábán vágja el az inakat.
Az első alak esetében azonban a nyíl a kárpit utólagos javítása során került oda, és a földön fekvő Harold szemében eredetileg szintén volt egy nyílvessző, de ez eltűnt a kárpit évszázadokon át húzódó történetének valamelyik javításakor.
A szemet átütő nyíl egy hagyományos toposz volt a középkorban, de utalhatott arra is, hogy Harold apja, Godwin bűnös módon vakíttatta meg az elhunyt angol királynak, Hitvalló Eduárdnak a bátyját, Alfrédot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.