2022. tavasz: Megbízható elvtársak
ITT támogathatsz bennünket

A Csatorna – Anglia, Franciaország és a tengeri határ létrejötte a XVIII. században

2022. április 27. 09:49 Klió, Múlt-kor

A természet olyan földrajzi alakzatban helyezte el Angliát és Franciaországot, amely szükségszerűen örökös versengést váltott ki közöttük. J. R. Seeley történész (1884) egyenesen egy második százéves háborúnak tekintette az 1688–1815 között zajló gigantikus rivalizálást a két fél között. Igaz, közben voltak békés időszakok, és háborúk idején is éltek a cserekapcsolatok.

spanyol armada
A spanyol Armada hajói a csatornában (1588)

Fodor Mihályné Renaud Morieux: The Channel – England, France and the Construcion of a Maritime Border in the Eighteenth Century (Cambridge University Press, Cambridge, 2016.) című munkájának könyvismertetője a Klio magazin 2019/4. számában jelent meg. A teljes írás az alábbi linken érhető el. 

A Csatorna mint fizikai határ idők folyamán rögzítette a különbségeket Anglia-Britannia és Franciaország, illetve a kontinens között. Renaud Morieux, kötetünk szerzője, a Cambridge-i Egyetem oktatója, a Jesus College tagja úgy véli, hogy ezt a határt nem egyedül a természet teremtette meg, hanem a XVII–XVIII. század fordulóján lezajlott történelmi folyamatok. A Csatorna határ, egyszersmind érintkezési zóna a két ország között.

A whig történészek, E. A. Freeman, John Seeley, G. M. Trevelyan Anglia felsőbbrendűségét hangoztatták Franciaországgal szemben. Freeman szerint az angolok nacionalizmusa és földrajzi determinációja összefonódott. Szigetlakó mivoltuk következtében lettek tengerjáró nemzet. Seeley megállapította, hogy Angliát földrajzi helyzete segítette a birodalomépítésben, és védte a kontinens zavargásaitól. Calais 1558. évi elvesztése után többé már nem tartozott Európához. Trevelyan úgy látta, hogy az angol nemzettudat angolszász gyökerekből és a szigetlakók sajátos jellemvonásaiból a százéves háború után alakult ki. Ebben a „szigeti patriotizmus”-ban döntő szerepe volt a franciákkal szemben érzett gyűlöletnek, amely „a nemzet minden rétegét egyesítette”. A két ország földrajzi képe maga is eltérő politikai utat jelölt ki számukra: Franciaországot szögletes nagy vidéki tömbje a feudalizmus, az erős monarchia és az agresszív külpolitika irányába vezette; Angliát keskeny körvonalai, szaggatott partjai a tengerek és a kereskedés felé fordították.

A Csatorna két partjának szimmetriájára Jules Michelet is felhívta a figyelmet (1798–1874): a két nemzet arccal egymás felé helyezkedik el, mintha versengésre hívnák egymást. Michelet Angliát – a germánok és a kelták tökéletlen keveredése következtében – a szomszédaira veszélyes szörnyetegnek látta. Franciaország ezzel szemben tökéletes élő organizmus, a régiók harmonikusan illeszkednek a nemzet területébe. Michelet sztereotípiái hatással voltak Elisée Reclus (1881) és Paul Vidal (1908) földrajztudósokra. Fernand Braudel a Csatornát az összeköttetés és az elválasztás szimbólumának tartotta.

Morieux nem látja nagyon jelentősnek az angol–francia rivalizálást, de szükséges rámutatni, hogy a „nemzeti identitás” történetében az 1990-es években a társadalmi különbségek helyét a „mi és mások” kettőssége vette át, és a nemzeti gondolkodás helyébe a transznacionális szemlélet lépett. A történetírás a centrum–periféria ellentét helyett a szomszédos társadalmak kapcsolatait vizsgálja. A történészek ma, maga Morieux is, az eszmék, áruk, személyek határokon átlépő mozgásával foglalkoznak.

A franciák a tengeri határok rögzítésére csak a XVIII. század végén törekedtek. A britek szemében maga a természet a francia partokon jelölte ki a határokat. Érdekes, hogy a Csatorna két oldalán lakó emberekben sokkal több a közös vonás, mint köztük és a szárazföld belsejében élő saját honfitársaik között.

A határ kijelölése

Sztrabon, Tacitus és Jean Bodin úgy vélték, Anglia egykor összefüggött a kontinenssel. A XVI. századi felfedezések bizonyították, hogy a bibliai özönvíz nem volt egyetemes jelenség, és az indiánok nem származhattak Nóétól. A brit szigeteket több hullámban kívülről jövő emberek népesítették be. A humanisták szerint a franciák és az angolok ősei az azonos etnikai csoporthoz tartozó bretonok és gallok voltak. Richard Verstegan (c.1550–1640) geomorfológiai adatokkal igazolta, hogy egykor Anglia félsziget volt, mert a két part törésvonala pontosan megfelel egymásnak, és az anyaga is mészkő, kovakő mindkét oldalon. A tengerfenék hegyláncainak folytatódása, és az ólom-lelőhelyek Cornwallnál és szemben Alsó-Normandiában szintén a Csatorna fizikai egységét mutatja. Emberek és farkasok közlekedhettek a mészkő hídon. A Canterbury közelében talált fogakat és csontokat korábban a bibliai góliátok, titánok csontjainak vélték, később mamutok, római elefántok maradványainak gondolták. Létezett tehát szárazföldi átjáró. Ma kétféle magyarázat van a Csatorna keletkezésére: a mészkő hidat erózió pusztította el, vagy a töredezett partvonalat tektonikai erő alakította ki, mégpedig 12–10 ezer évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végén, a gleccserek olvadásakor. A partokat az árapály, a viharok és a tengeri áramlatok ma is formálják. Jersey szigetét és Mont Saint-Michelt 709-ben tette szigetté egy erős áramlat. A szigetek között az emberek széles deszkapalánkokon még a XIII. században is tudtak közlekedni.

A XVIII. században Bertrand Barére, a Konvent tagja élesen támadta a gyűlöletes angolokat, akiket a természet azért helyezett egy szigetre, hogy elkülönítse őket (1794. júl.). Edmund Burke (1729–1797) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Csatorna felől elfoglalhatják Angliát, és hogy a tenger nem állítja meg a francia forradalmi ideológia terjedését. A francia invázió fenyegetése különösen komollyá vált, amikor Napóleon seregei Boulogne-nál álltak. A karikatúrákon a Csatorna két partjáról Napóleon és John Bull sértegeti egymást. John Carr 1802-ben rámutatott, hogy a fizikai szakadéknál mélyebb az a mesterséges szakadás, amit a történelem, a versengés és a háborúk hoztak létre. A Csatorna kétféle elnevezése (La Manche, The English Channel) is az ellentétet fejezi ki. A XVI. században a dinasztikus szuverenitás gondolata átadta a helyét a területi koncepciónak. A XVIII. század eleji térképeken már vannak szárazföldi határok. A tengeri határok kijelölésére csak a század végén gondoltak.

A középkorban a Csatornát a nagy óceán részének tekintették, később „Mare Britannicum”, „Mare Gallicum” néven írtak róla. Az első modern atlaszt, a Theatrum Orbis Terrarumot a holland Abraham Ortelius adta ki 1570-ben. Ennek számos francia kiadása született. Az 1590-es évektől különül el a „La Manche” és „The English Channel” elnevezés, ami már a hatalom megosztását érzékelteti a Csatorna fölött. Morieux összesen 401 térképet dolgozott fel. Colbert idején a térképkészítés állami vállalkozás lett. A Csatorna nem mély, Dovernél a Notre Dame tornyai kilátszanának a vízből. Egy erősebb földmozgás akár újra összekapcsolhatná a szigetet a kontinenssel. Ezért gondoltak alagút ásására már a XIX. században. Az 1700-as években összekapcsolták a greenwich-i és párizsi obszervatóriumok kutatásait. Megállapították a két obszervatórium pontos szélességi adatait, és egységesítették a francia és angol hosszmértékeket. De Breteuil és a Párizsi Obszervatórium, illetve William Roy és a Royal Society vezette a munkálatokat. A programnak geológiai eredményén túl az volt a jelentősége, hogy 1702 és 1787 között létrejött az első nemzetközi tudományos együttműködés.

Az első tengeri atlasz a Neptune François (1693), az első kalauz, a Le Petit Flambeau de la Mer (1683, 1820) volt. Ez utóbbi szöveges és rajzos leírást adott a tenger felől nézve a partokról és a partok irányából a tengerről. A révkalauzt a dűnék, tornyok, világítótornyok és a mérőón segítették. A térképeket a parti hajósok nem használták, mert nem tudtak olvasni. 1814–15-ben hajós iskolákat hoztak létre. A nyíltvízi hajósok már tanultak térképolvasást és elméleti tudnivalókat. Az 1807-ben kiadott Carte réduite de la mer du Nord elkészítésében a vízmérnökök mellett a révkalauzok is részt vettek. A Csatorna tulajdonképpen mediterráneum, egy félig-meddig zárt tenger, összeköttetésben az Atlanti óceánnal, illetve az Északi és a Balti tengerrel. Nincs sem francia, sem angol jellegzetessége, valódi oikoumené, halászati zóna és átjáró. Európa, Amerika, Ázsia hajósai osztoznak rajta.

Fodor Mihályné Renaud Morieux: The Channel – England, France and the Construcion of a Maritime Border in the Eighteenth Century (Cambridge University Press, Cambridge, 2016.) című munkájának könyvismertetője a Klio magazin 2019/4. számában jelent meg. A teljes írás az alábbi linken érhető el. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tavasz: Megbízható elvtársak
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Csatorna látképe, Cap Blanc-Nez, Opálpart (Côte d’Opale), Franciaország. (forrás: wikipédia /  Nilfanion  / CC BY-SA 4.0) Az alagút a francia oldalon Calais-nél (forrás: wikipédia/Billy69150/CC BY-SA 4.0)Klaudiosz Ptolemaiosz ókori térképe a Brit-szigetekről (Insulae Britannicae), a csatorna latin elnevezése Britannicus Oceanus

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár