Legendás apák és fiúk

A „bukott nők” kegyetlen börtönei – ilyenek voltak Írország Magdolna-mosodái

2018. március 14. 16:32

Írországban a katolikus egyház apácarendjei több mint kétszáz éven keresztül működtették a Magdolna-mosodákként elhíresült intézményeket, amelyek eredetileg a megszégyenített nőknek szolgáltak menedékül az újrakezdés lehetőségével, azonban a 20. századra valóságos börtönökké váltak, ahol ártatlan lányokat és nőket dolgoztattak halálra.

Magdolna mosoda

Amikor A Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nővérei apácarend adósságtörlesztés céljából 1992-ben úgy döntött, hogy elad némi általa birtokolt földet az írországi Dublinban, a megszokott eljárást követték: engedélyt kértek a hatóságoktól a donnybrooki mosodájuk temetőjében nyugvó nők maradványainak elmozdítására. Ez a mosoda 1837 és 1992 között otthonként és munkahelyként szolgált „bukott nők” számára. De mint kiderült, a donnybrooki temető nem szokványos végső nyughely volt, hanem tömegsír, amely ismeretlen személyazonosságú nők tucatjainak földi maradványait rejtette. A nők Írország egyik hírhedt Magdolna-mosodájának rabjai voltak, életüket és halálukat homály fedte.

Az ír nőket már két évszázada ilyen intézményekbe küldték büntetésül a házasságon kívüli szexuális életért. Férjezetlen anyákat, könnyűvérű nőket és másokat, akiket nem tartottak a társadalomba valónak, ilyen helyeken dolgoztatták erőszakkal az apácák szigorú felügyelete mellett hónapokon, éveken, vagy akár egész életükön keresztül. Amikor a Donnybrookban található tömegsírt felfedezték, a százötvenöt jelöletlen sír ténye botrányt robbantott ki, amelynek során fény derült a Magdolna-mosodák kegyetlenségére és elterjedtségére. Az intézeteket megjárt nők sorban jöttek elő beszámolóikkal a börtönszerű házakról, az ír közvélemény pedig haragra gerjedt.

Amikor a Magdolna-mozgalom lendületet vett a 18. század közepén, a „bukott nők” dolgoztatásáért folyó kampányt mind a protestáns, mind a katolikus egyház támogatta. A nők ekkoriban rövid, rehabilitációs célú büntetéseket töltöttek le a házakban. Az évek folyamán azonban a Magdolna-mosodák egyre kizárólagosabban katolikus intézményekké váltak, és ezzel párhuzamosan megnövekedett a nők által letöltendő idő is. Az oda küldött nők csipkekészítés, varrás és mosás által „válthatták meg” magukat. Habár a legtöbb nőt semmilyen bűncselekménnyel nem vádolták, a körülmények börtönszerűek voltak. „A megváltás gyakran sokféle kényszerítő intézkedést is magában foglalt, úgymint a fej leborotválását, intézeti egyenruha viselését, kenyéren és vízen élést, korlátozott látogatásokat, felügyelt kommunikációt, magánzárkát, de akár korbácsolást is”, írja Helen J. Self brit történész.

Írország első ilyen intézetét, a Magdolna Bűnbánó Nők Menedékét Dublinban, a protestáns egyház alapította 1765-ben. Ebben az időben társadalmi aggály volt, hogy az ír városokban növekedett a prostitúció, és hogy az „önfejű” nők, akiket elcsábítottak, házasságon kívül éltek nemi életet vagy estek teherbe nagy eséllyel váltak prostituáltakká. Hamarosan ide kezdték küldeni a szülők a hajadon lányaikat, hogy eltitkolják terhességüket. Az intézményekbe a korai időszakban többnyire önként mentek a nők, és többéves ottlétük alatt kitanultak egy „tisztes” szakmát. Az elv az volt, hogy kiengedésük után a tanultakkal kereshetnek pénzt, ottlétük alatt pedig az általuk végzett munka tartotta fenn az intézetet.

Idővel azonban ezek az intézetek egyre inkább börtönökre kezdtek hasonlítani. Sok különféle csoportba tartozó nő járta meg őket, sokszor az ír állam jóvoltából: pszichiátriai intézetekből és börtönökből importáltak rabokat, de különleges bánásmódot igénylő nők, nemi erőszak áldozatai, a szüleik által elküldött terhes kamaszlányok, és a férfiak számára túl kívánatosnak tartott lányok is megfordultak ezeken a helyeken. Mások bármiféle látható indok nélkül kerültek be. Habár az intézeteket katolikus rendek üzemeltették, az ír állam támogatta őket, amely a mosodai szolgáltatásokért cserébe juttatott hozzájuk pénzt.

Az apácák vasszigorral uralkodtak a falakon belül, gyakran fizikailag bántalmazva a fogvatartottakat és szigorú csendrendeletek betartására kötelezve őket. „Sosem lehetett tudni, mikor kapod a következő verést”, mondta el szóbeli beszámolójában Mary Smith, az egyik túlélő. Smith egy nemi erőszakot követően került a Sunday's Well mosodába Corkban. Az apácák azt mondták neki, „arra az esetre, ha kiderülne, hogy terhes”. Levágták a haját és új nevet adtak neki. Nem szólhatott senkihez, és a mosodában kellett kimerítő munkát végeznie, ahol az apácák rendszeresen verték apró kihágásokért és ahol a hidegben kellett aludnia. Az átélt trauma mértéke miatt nem is tudja pontosan, mennyi időt töltött ott. „Számomra az egész életemnek tűnt”, mondta.

Smith nem volt egyedül. A nőket gyakran fosztották meg nevüktől, sorszámot adtak nekik, máshol csak „gyermeknek” vagy „bűnbánónak” szólították őket. Egyes fogvatartottak – legtöbbször árvák, vagy nemi erőszak vagy abúzus áldozatai – egész életüket ott töltötték, mások megszöktek, de vissza lettek hozva. Egy másik túlélőt, Marina Gamboldot, a helyi plébános helyezte el egy mosodában. Emlékszik, hogyan kényszerítették arra, hogy a földről egyen, miután eltört egy poharat, és hogy hogyan zárták ki a hidegbe egy apróbb kihágásért. „Reggel nyolctól körülbelül este hatig dolgoztam a mosodában”, mondta el a BBC-nek 2013-ban. „Folyamatosan éheztem, csupán reggelire kaptam némi kenyeret és lecsepegett zsírt.”

A terhes nők némelyikét egyedülálló anyák számára fenntartott otthonokba vitték át, ahol megszülték gyermeküket és egy ideig együtt laktak vele, miközben a mosodákhoz hasonló körülmények között kellett dolgozniuk. A babákat általában elvették a nőktől és más családoknál helyezték el őket. Az egyik leghírhedtebb ilyen otthonban, a Tuamban lévő Bon Secours Anya- és Babaotthonban újszülöttek tucatjai haltak meg. 2014-ben legalább hétszázkilencvenhat csecsemő maradványait találták meg egy szennyvízülepítőben. Ezt az intézetet jelenleg is vizsgálják, hogy kiderüljön, pontosan mi történt ott.

Hogyan tudott egy ilyen rendszer több mint kétszáz éven át fennmaradni Írországban? Legelőször is, ekkoriban bármilyen, a kegyetlenségekről szóló beszámolót elutasított a közvélemény, mivel az otthonokat egyházi rendek működtették. A túlélőket, akik elmondták, mi történt velük, legtöbbször megszégyenítették vagy ignorálták. Más túlélők pedig szégyenérzetük miatt sohasem beszéltek az egészről senkinek. Mind a fogvatartottakra, mind életükre vonatkozó adatból igen kevés van. A Magdolna-mosodákat megjárt nők számát illetően sokféle becslés létezik. A legtöbb egyházi rend nem hajlandó információt átadni a nyomozóknak és a történészeknek. Akár összesen háromszázezer nő is lehetett a mosodák foglya, közülük legalább tízezer 1922 után.

Azonban a túlélők nagy száma ellenére büntetlenül működhettek az 1990-es évekig. 1992-ben döntött úgy A Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nővérei rend, hogy eladja földjei egy részét. 133 ember földi maradványainak elmozdítására kértek engedélyt a birtokon lévő jelöletlen sírokból, de százötvenöt emberé került elő. Amikor újságírók megtudták, hogy csupán hetvenöt halotti anyakönyvi kivonat létezik, a riadt közösség tagjai több információért kiáltottak. Az apácák azzal magyarázkodtak, hogy adminisztratív hiba történt, majd elhamvasztották az összes maradványt, és újabb tömegsírba helyezték.

Az eset nyílt titokból címlapsztorit kerekített a mosodákból. Egyre több nő tanúskodott az intézetekben átéltekről, és nyomást kezdtek gyakorolni az ír kormányra, hogy vonja felelősségre a katolikus egyházat, és az ENSZ-nél is eljárást kezdeményeztek az emberi jogok megsértése miatt. Hamarosan az ENSZ arra biztatta a Vatikánt, hogy vizsgálja ki az ügyet, kimondva, hogy „a lányoktól megtagadták személyazonosságukat, az oktatást és gyakran az élelmet és fontos gyógyszereket is, valamint szigorú hallgatásra kötelezték őket és megtiltották nekik a külvilággal való kapcsolattartást.” Míg a katolikus egyház hallgatott, az ír kormány kiadott egy jelentést, amely elismerte a kormány kiterjedt közreműködését a mosodák üzemeltetésében és az intézmények nagyfokú kegyetlenségét. 2013-ban az ír államfő bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől és bejelentette egy kártalanító alap létrehozását. Azonban az egyházi rendek, melyek a mosodákat üzemeltették, nem hajlandóak az alaphoz hozzájárulni és a téma kutatóival továbbra sem működnek együtt.

Részben a tömegsír felfedezése által keltett közfelháborodás miatt az utolsó Magdolna-mosoda 1996-ban bezárt. A Gloucester Street Mosodaként ismert intézetben negyven nő lakott, legtöbbjük idős korú és sokuk fejlődési rendellenességekkel küzdött. Kilencnek nem voltak ismert rokonai, ők mind úgy döntöttek, hogy az apácákkal maradnak.

Habár Smithnek sikerült visszanyernie életét, tisztában van a kárral, amelyet az ilyen intézetben töltött hosszú idő okoz: „A testem idegsokkot kapott, amikor odakerültem. Amikor az az ajtó bezárult, vége volt az életemnek”, emlékezett vissza Smith szóbeli beszámolójában. „Az ember látja ezt a sok nőt ott és tudja, hogy ő is olyanná fog válni, életre szóló pszichológiai károsodás fogja érni.”

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A donnybrooki épület belseje

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!