A bíbor tizenhárom árnyalata – divat és szépségápolás a császárkori Rómában
2015. november 30. 08:32
Korábban
Idegszál a szívbe
Természetesen a sminkkészlet is részét képezte a római asszonyok szépségápolási eszköztárának. A korabeli nők krétaporral vagy ólomfestékkel kenték fehérre az arcukat, a pirospozsgás arcszínre vágyók pedig szederlevet használtak. A szemet általában korommal, elszenesedett rózsaszirmokból készült krémmel vagy datolyacsont hamujával festették ki. Különös szokás volt a halánték festése, és a szemöldök korommal történő kihúzása a – rómaiak által kedvelt – dúsabb hatás érdekében. A hölgyek arcuk kisebb hibáit is igyekeztek elfedni, amihez bablisztből előállított készítményt, vagy kenyérmasszát használtak. Iuvenalis ezekről a praktikákról sem volt túl jó véleménnyel: „Undor csak ránézni! Nevetség, mennyi kenyérbél duzzad az arcán” – írja egy helyen.
Az ókori Róma bővelkedett különböző kenőcsökben, illatszerekben és testápolókban, amelyekről idősebb Plinius számolt be kimerítő részletességgel. Már ekkoriban is léteztek hidratáló és ránctalanító krémek, amelyeket mandulaolajból, mézből, állati zsiradékból, és olykor krokodilürülékből készítettek.A birodalom lakosai tisztálkodáskor illatos olajat használtak, amelyet az ún. strigillel, egy begörbített végű fémtárggyal kapartak le. Parfümként olajos krémeket használtak. A legkedveltebb illatok a nárcisz, a fahéj, és a rózsa voltak.
Bár a császárkori szerzők a feltűnő ékszerhasználatot az erkölcsi züllés tüneteként értékelték, ez nem akadályozta meg a római hölgyeket, hogy karkötőkkel, fülbevalókkal és nyakláncokkal ékesítsék testüket. A legdrágább ékszerek természetesen aranyból készültek, de az ezüst és a bronz is gyakori alapanyagnak számított, elsősorban a tehetősebbek drága csecsebecséit utánzó szegényebb rétegek körében. Nem volt ritka a borostyánkő, a vas, az üveg, és különböző állati csontok felhasználása sem. A drágaköveket gyakran igazgyöngyökkel helyettesítették, amelynek nagyobb értéket tulajdonítottak, mint a többi drága- vagy féldrágakőnek, mivel ez utóbbiak nem voltak kellőképpen lecsiszolva.
A római hölgyek nemcsak a csuklójukon, hanem a karjukon is viseltek karperecet. Kedvelt volt a tekergő kígyót utánzó karkötő, és léteztek huzalból készült, valamint nagyméretű gyöngyszemekből álló karperecek is. Nők és férfiak egyaránt viseltek gyűrűket, amelyek általában valamilyen társadalmi pozíció jelzésére szolgáltak. Az ékszerfajta kört formázó alakja miatt az istenekkel való szoros kapcsolat kifejezésére is alkalmas volt. Bár minden ujjon hordhattak, legtöbbször a bal kéz gyűrűsujjára húzták fel az ékszert, mivel – amint Gellius, az i. sz. 2. században élt antik leírásából tudjuk – úgy gondolták, innen egy vékony idegszál egyenesen a szívbe vezet. A magyarázat persze téves, a szokás azonban mindmáig kitartott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap