A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit

A végzetes utazás

Sisi 1898 nyarán találkozott utoljára Ferenc Józseffel, amikor két hetet mindketten megismerkedésük helyszínén, Bad Ischlben töltöttek. A királyné ezután kíséretével ismét útra kelt, a Frankfurt melletti Nauheim városába indult egy egészségügyi kúrára. Az utazás részleteit leginkább Erzsébet magyar udvarhölgye, Sztáray Irma emlékirataiból ismerjük, aki mindvégig Sisi oldalán élte át ezeket a napokat.

Nauheimből a Genfi-tó partján fekvő Caux felé vették az irányt, de előbb megálltak Frankfurtban. Ide érkezve Sisi és Sztáray megszöktek a kísérettől, és ketten kóboroltak a város utcáin. Ebben a korban ez még nem volt szokatlan, mert bár léteztek már fényképek, vajmi kevés esélye volt annak, hogy bárki felismerje az inkognitóban utazó császárnét-királynét.

Az udvarhölgy visszaemlékezései szerint a Frankfurtban töltött órák alatt fagyiztak egyet, meghallgatták egy katonazenekar koncertjét, majd perecet ettek, amihez egy-egy jó pofa müncheni sört ittak. Ezután a vasútállomás felé vették az irányt, ahol természetesen nagy tömeg verődött össze az Erzsébetre váró különvonat előtt. A kíváncsi szemek figyelmét a népes kíséret sikeresen terelte el, így senki rá sem hederített arra, hogy egy idős hölgy és fiatalabb kísérője a másik oldalról felszállt az egyik kocsiba.

Caux-ban sem láblógatással töltötték az időt. Szeptember 9-én Erzsébet gőzhajón útra kelt Genf felé, ahonnan aztán kocsiba ülve egy családi barátnője, Julie Rothschild kastélyába hajtatott a közeli Pregny városában. Sisi nagyon élvezte az itt töltött időt, jóízűen ebédelt (ami a soványságára kínosan ügyelő királynétól igencsak ritka volt), és hosszan időzött a kastély kertjében. Délután öt órakor aztán Erzsébet és Sztáray ismét kocsiba ültek, és visszaindultak Genfbe.

Az utolsó fotó, ami Sisiről készült

A Beau-Rivage szállodában ekkor már előkészített szobával várták Hohenembs grófnőt (Erzsébet gyakran használta ezt az álnevet utazásai során), majd miután berendezkedtek, esti sétára indultak Genf óvárosában. Az elmaradhatatlan fagylalt után egy régiségboltban kötöttek ki, ahol Sisi kinézett egy intarziás asztalkát legkisebb lánya, Mária Valéria számára. Ezután visszaindultak a szállodába. Sztáray másnap reggel 9 órakor jelent meg Erzsébet szobájában, hogy megtervezzék az előttük álló napot és a visszautazást Caux-ba. Úgy döntöttek, hogy a velük tartó személyzetet vonaton előre küldik, ők ketten pedig még egyszer bemennek az óvárosba, és csak a 13 óra 40 perckor induló gőzhajóval utaznak vissza.

Ezen a sétán a királyné és udvarhölgye egy hangszerkereskedőnél kötöttek ki, ahol Erzsébetet teljesen elvarázsolta az egyik orchestrion, ami egy gramofonhoz hasonló korabeli zenelejátszó készülék volt. Meg is vásárolta gyorsan, és 24 lemezzel együtt elküldette – az előző este választott asztalhoz hasonlóan – Mária Valériának. A tulajdonos kérésére a két hölgy a vendégkönyvbe is beírta magát, bár valószínűleg ő maga nem értette a papíron magyarul díszelgő „Erzsébet királyné” feliratot. Sisi és Sztáray ezután visszatértek a szállodába, megebédeltek, majd sietősen megindultak a kikötő felé, ahová már korábban előre küldtek egy komornyikot, hogy szükség esetén késleltesse a hajó indulását.

A nagy napsütésben Sisi napernyővel a kezében, oldalán Sztárayval ment az úton, amikor váratlanul feltűnt velük szemben egy rohanó férfi, aki szó szerint beleszaladt a királynéba. A lökéstől Sisi el is esett, a férfi felpattanva igyekezett továbbrohanni, a járókelők kapták el és adták át a helyszínre érkező csendőröknek. Bár időközben a szálloda portása is odaért, és visszahívta a két hölgyet, hogy pihenjenek le, az ekkor már ismét a saját lábán álló Erzsébet ezt elutasította, és udvarhölgyével továbbsietett a hajóra.

A hajó indulását követően nem sokkal Erzsébet minden előjel nélkül szédülni kezdett, majd elájult. Ekkor felvitték a fedélzetre, ahol a friss levegőtől magához tért, ám nem sokkal később ismét elveszítette az eszméletét. Sztáray ekkor még úgy vélte, hogy az ájulást csak az alig fél órája történ inzultus okozta ijedtség váltotta ki. Amikor azonban kiengedte Erzsébet szorosra húzott fűzőjét, már látta, hogy sokkal nagyobb a baj: úrnője mellkasán, a szív környékén vér szivárgott – a nekirontó férfi valamilyen éles tárggyal megszúrta őt.

Az udvarhölgy ekkor fedte fel inkognitójukat, amire a hajó visszafordult a kikötőbe, a királynét pedig egy hordágyon sietve visszavitték a szállodába. A helyszínre érkező orvosok azonban már semmit sem tudtak tenni. 14 óra 40 perckor, alig egy órával azután, hogy – látszólag még életerősen – hajóra szállt, Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja már halott volt.

A merénylet homályos pontjai

A merénylet nemcsak egy évszázad múltán, de már akkor is számos megválaszolandó kérdést vetett fel. Az első és legfontosabb talán az, hogy miként tudott a királyné egy szívszúrást követően lendületesen eljutni a kikötőbe, és felszállni a hajóra. Ezt a problémát már a merénylet másnapján végrehajtott boncolás megoldotta. A gyilkos fegyver csak egy nagyon kis sebet ejtett a szíven, a vér így csak kis cseppekben szivárgott ki a szívburokba.

A merénylő

A következő kérdés a merénylő személyére irányul. Amikor a 25 éves Lugi Luchenit a csendőrök kezére adták, azok még úgy vélték, hogy csak egy közönséges tolvajjal állnak szemben. Kihallgatásakor a vád már gyilkossági kísérletre módosult, majd a vallatás során megérkezett Erzsébet királyné halálának híre is. A merénylő nagy örömmel konstatálta „sikerét”, és felkiáltott: „Éljen az anarchia!” A vizsgálat során Lucheni egy pillanatig sem tagadta tettét, éppen ellenkezőleg: büszkén vállalta. Állítása szerint eredetileg a francia trónkövetelőt, az orléans-i herceget akarta meggyilkolni, de ő végül nem érkezett meg Genfbe, ezért választott magának új célpontot.

A rendőrségi nyomozás igyekezett fényt deríteni Lucheni feltételezett bűntársaira is, de meggyőző bizonyíték híján eme bűntársak létezését sohasem sikerült igazolni. Hasonlóképp máig bizonytalan, hogy miként is értesült a merénylő Erzsébet genfi tartózkodásáról. Saját állításai, miszerint a helyi újságban olvasott róla, valamint az, hogy egy korábbi budapesti tartózkodása során már látta a királynét, így felismerte őt, bizonyosan hamisak voltak. A svájci lapokban ugyanis csak a gyilkosság napján jelent meg, hogy Ferenc József felesége náluk vendégeskedik, míg Lucheni 1894 nyarán töltött két hetet Budapesten, amely időszak alatt Sisi közelében sem járt a magyar fővárosnak.

Mindezek a homályos pontok azonban az anarchista merénylő sorsát nem befolyásolták: a svájci bíróság alig 10 óra alatt kiszabta rá az életfogytiglani börtönbüntetést. Lucheni nagy vágya, nevezetesen, hogy az általa szolgált ügy mártírjává váljon, nem teljesült. Az érintett genfi kanton törvényei ugyanis nem ismerték a halálbüntetést, Lucheni pedig hiába kérte előzetesen levélben a svájci elnöktől, hogy ügyét a luzerni kanton törvényei szerint tárgyalják – „fordított kegyelmi kérvénye” nem ért sikert. A merénylő végül 12 évet töltött börtönben, mielőtt 1910 októberében cellájában – a világ által már jórészt elfeledve – felakasztotta magát.

1. Nem várt vonzalom 
2. A végzetes utazás

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor történelmi magazin

• Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
• Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
• Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
• A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
• Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról