7700 dollárért talált gazdára a Buzz Aldrin holdsétáján készült fotó
2022. március 11. 18:55 MTI
Buzz Aldrin holdsétás fotója 7700 dollárért (2,6 millió forintért) kelt el szerdán egy koppenhágai aukción, amelyen eredeti NASA-fényképekre lehetett licitálni. Az árverésen több mint 170 ezer dollár (58,2 millió forint) folyt be az eladott fotókból.
Buzz Aldrin a Hold felszínén 1969. július 21-én
Korábban
Az Apollo 8–17 misszióiról készült, magánkézben lévő 74 fénykép között szerepelt Buzz Aldrin híres holdsétás fotója is, amely 1969 júliusában készült az első Holdra szálláskor.
A fotón Aldrin látható űrruhában, de a felvételt készítő Neil Armstrong is megjelenik Aldrin sisakján tükröződve. A fénykép a National Geographic és a Life magazin címlapjára került annak idején.
Az űrből készült első földfelkeltét ábrázoló színes fotó, amely az Apolló-8 misszióján született 1968-ban, 13 ezer dollárért (4,5 millió forintért) kelt el.
A ritka, eredeti fotókat a NASA bocsátotta ki korlátozott számban tudományos kutatások céljára, illetve nemzetközi folyóiratok publikációi számára.
A dán Bruun Rasmussen aukciósház közleménye szerint a fotókollekciót egy magát megnevezni nem kívánó, dán kapcsolatokat ápoló külföldi kínálta fel eladásra.
Az Apollo űrprogram történetének egyik legfájdalmasabb katasztrófájáról, az Apollo–1 tragédiájáról az alábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap