75. születésnapját ünnepli Cher, a popzene mindig megújuló, kortalan dívája
2021. május 20. 11:04 MTI
Hetvenöt gyertyát fújhat el a tortáján az amerikai énekesnő és Oscar-díjas filmszínésznő. A jellegzetesen mély hangú, örökifjúnak tűnő Cher 18 éves kora óta áll a színpadon, a hatvanas években hippi popénekesnőként tűnt fel, ezután a diszkó, az érzelmes balladák, az elektronikus zene előadójaként is meg tudott újulni.
Korábban
Cherylin Sarkisian néven a kaliforniai El Centróban látta meg a napvilágot. Szülei korán elváltak, örmény származású apja teherautósofőr volt, modellkedésből és színészkedésből pénzt kereső anyja ereiben ír és cseroki indián vér is csörgedezett. Tizenhat évesen az iskolát maga mögött hagyva Los Angelesbe költözött, ahol színészetet tanult, közben mulatókban táncolt.
Egy bárban ismerkedett meg Salvatore „Sonny” Bonóval, aki bemutatta Phil Spector producernek. A Bonóval való ismeretségből hamarosan szerelem, házasság, közös éneklés kerekedett. A Sonny és Cher duó 1965-ben robbant be az I Got You Babe című dallal, amelyet slágerek hosszú sora követett, mint a The Beat Goes On, a Little Man, a What Now My Love.
Eközben Cher elkezdett szólólemezeket is kiadni, ezek közül a legnagyobb sikert a Bang, Bang és a Gypsies, Tramps and Thieves aratta. A hetvenes évek elején nemcsak duójuk, házasságuk is megromlott. Válásukat 1975-ben mondták ki, amit Sonny rezignáltan így kommentált:
„Tudtam, hogy egyszer elhagysz engem, és nagy dolgokat fogsz elérni. Pillangó vagy, akit mindenkinek látnia kell, nem lehet téged elrejteni.”
A nyolcvanas évektől kezdett el komolyabban színészettel foglalkozni. A Silkwood című filmben Meryl Streep partnere volt, és nem vallott szégyent, Oscar-díjra jelölték legjobb mellékszereplőként. 1985-ben a Peter Bogdanovich rendezte Maszkban, 1987-ben Az eastwicki boszorkányokban és a Holdkórosok című drámában szerepelt – utóbbi alakítását Oscar-díjjal jutalmazták a legjobb női főszereplő kategóriában.
A nyolcvanas évek második felében tért vissza a muzsikához, olyan slágerekkel, mint az If I Could Turn Back Time és a Just Like Jesse James. Believe című dalával 1999-ben Grammy-díjat nyert. 2013-ban tizenkét év után jelentkezett vadonatúj lemezzel Closer to the Truth címmel.
A 2018-as Mamma Mia! Sose hagyjuk abba egyik szerepére őt kérték fel. A filmben a Fernando című ABBA-dalt énekelte és annyira megszerette a svéd együttes muzsikáját, hogy Dancing Queen címmel egy teljes albumot készített számaikból.
Magánélete is mozgalmas: kétszer ment férjhez, másodszor Gregg Allman rockzenészhez. Cher férje drog- és alkoholfüggősége miatt már kilenc nap után válásért folyamodott, de aztán kibékültek és négy évig éltek együtt. Tizenévesként a filmszínész Warren Beattyvel randevúzott, partnerei között szerepelt David Geffen producer, Tom Cruise és Val Kilmer.
Amikor nemrégiben a kortalan szépség titkáról faggatták, plasztikai műtétjeit nem említette meg, pedig már túl van - többek között – orrplasztikán, mellnagyobbításon, arcfelvarráson és fogászati műtéten, a pletykák szerint mostani kerek születésnapját is újabb beavatkozással ünnepli meg. Még a világjárvány előtt Dancing Queen című lemezével turnézott, életkorán viccelődött:
„Amikor nekem tapsolnak, néha elgondolkodom, annak örülnek-e, hogy még életben vagyok, vagy hogy beleférek a fellépőruháimba?”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap