7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
A szürkehályogon segítő műtét már a Kr. e. 6. században lehetséges volt
A világ egyik legrégebbi ismert orvosi szakkönyve a Szusruta Szamhitá, avagy „Szusruta kompendiuma”, amely Indiában keletkezett szanszkrit nyelven. Pontos datálása csupán becslés, mivel eredeti változatában nem maradt fenn, ezért csak későbbi másolatokból ismert. A jelenlegi konszenzus az, hogy eredetileg Kr. e. 600 körül íródott. Szusruta vélhetően orvos és tanár volt, aki az észak-indiai Benáresz városában (ma Váránaszi, Uttár Prades tartományban) működött. Szamhitája – tudásának összegzése – részletes információkkal szolgál orvoslásról, sebészetről, farmakológiáról és pácienskezelésről.
Szusruta azt írja tanítványainak, hogy bármennyire jól olvasottak, nem kezelhetnek betegeket, amíg nincs gyakorlati tapasztalatuk. A sebészi metszéseket gyümölcsök héján gyakoroltatta velük, a gyümölcsök magjainak óvatos eltávolítása pedig az idegen tárgyak emberi testből való eltávolítását szimulálta. Emellett halott állatokon és vízzel töltött bőrzsákokon is gyakoroltak a tanítványok, mielőtt valódi pácienshez érhettek.
Sokféle műtéti leírása között a Szusruta Szamhitá a szürkehályog esetén alkalmazandó eljárást is tartalmazza. A páciensnek orra hegyét kellett néznie, míg a sebész, aki mutató- és hüvelykujjával nyitva tartotta a szemet, egy tűszerű eszközzel megszúrta oldalról a szemgolyót. Ezután anyatejet csepegtettek rá, a szem külsejét pedig gyógynövényes készítménnyel kenték be. A sebész az eszközzel kikapargatta a szürkeséget a szemlencséből, mígnem az „vette fel a ragyogó, felhőtlen nap fényességét.” A felépülés során fontos volt, hogy a páciens ne köhögjön, tüsszentsen, böfögjön, vagy bármi mást tegyen, ami a szemben nyomást okozhat. Ha a műtét sikeres volt, az illető bizonyos fokig visszanyerte látását, bár fókuszálási képesség nélkül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap