„56 forint a benzin” – magyar taxizás a kezdetektől a taxisblokádig
2018. október 27. 08:51 Múlt-kor
Ha becsukjuk a szemünket és magunk elé képzeljük New York felhőkarcolókkal sűrűn tűzdelt utcáit, a sárga taxik nélkül igencsak hiányérzetünk támadna. Na de mi a helyzet Budapesttel? A hajmeresztő kanyarok királyai régebb óta gyűrik az utakat, mint gondolnánk. A századforduló környékén a városok kedvelt közlekedési eszköze a lóvontatta konflis és fiáker volt, amelyeket úgyszintén egy fuvaros személyszállításra használtak. Az autó kiszorította a lovaskocsikat, azonban a század közepéig igen ritka volt a saját tulajdonú gépjármű, így a taxik nagyobb jelentőséget kaptak.
Korábban
Az egyre ingadozóbb üzemanyagárakkal és a személygépkocsik számának rohamos növekedésével nem volt könnyű felvenni a versenyt. A válság a 28 éve kirobbant taxisblokádban csúcsosott ki, amikor is az olajárak egyik napról a másikra több, mint a duplájára emelkedtek, veszélyeztetve a fuvarozásból élők megélhetését. A taxisok pár napra megbénítva Budapest és más városok közlekedését, kompromisszumra ösztökélték a kormányt. Ki gondolta volna, hogy ekkor több taxi üzemelt Budapesten, mint New Yorkban? A Fortepan képeivel idézzük fel az eseményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap