500 évvel ezelőtti eldobható poharakat találtak a wittembergi kastély udvarán
2017. január 10. 15:08 MTI
Több ezer ivópohár-törmelékére bukkantak német régészek a kelet-németországi wittenbergi kastély udvarán folyó ásatásokon. A poharakat mulatozó gazdagok dobhatták el ötszáz évvel ezelőtt. A régészek novemberben kezdtek ásatásokat a kastély területén.
Korábban
"Egész rétegeket találtunk, amelyek tele voltak cseréptörmelékekkel és állatcsontokkal, az ünnepségek résztvevői sok vadhúst, főként szarvast fogyasztottak" - mondta Holger Rode, a feltárások vezetője a dpa német hírügynökségnek. Az ünnepségeket nyáron a kastély udvarán tartották. Amikor a vendégek poharai kiürültek, egyszerűen eldobták azokat, ugyanúgy, mint manapság a papírpoharakat - tette hozzá a régész.
A különbség csupán annyi, hogy a porcelánkelyheket akkoriban díszítették, a vár urának pecsétje is megtalálható rajtuk. Az eldobható edények a nagy gazdagságot jelképezték, csak a nemesség engedhette meg magának, hogy kastélyaiban ilyeneket használjon. Európában nagyon ritka az ilyen - magyarázta a régész. Rode szerint a régészcsoport által fellelt ivópoharakat csak a wittenbergi kastélyban használták, és egyszeri használatra készítették azokat. Az összes, itt élő nemesi család rendezett ilyen ünnepségeket, és mindannyian használtak eldobható poharakat - hangoztatta.
A wittenbergi kastélyt és vártemplomot Frigyes (1463-1525) választófejedelem kezdte építeni. A régészek novemberben kezdtek ásatásokat a területén, azóta megtalálták a bástyakör egy részét és a kastély kályhájának csempemaradványait. Luther Márton Wittenbergben, a vártemplom kapuján hirdette ki híres 95 tézisét 1517-ben, ami a reformáció kezdetét jelentette. Luthernek is volt olyan kályhája, mint amilyet az ásatásokon találtak. "Az ilyen típusú kályhák nagyon drágák voltak, mivel többszínű cseréppel rakták ki. Luther egy uralkodótól vagy egy kardinálistól kaphatta ajándékba a kályhát - mondta Harald Meller régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap