5 látszólag jelentéktelen pillanat, amely történelmet írt
2019. május 2. 14:59 Múlt-kor
Korábban
Miep Gies és társai, akik Anne Frank családját rejtegették
Anne Frank neve a XX. századi eseményekkel összefonódva vált ismertté, lelkileg megrázó naplója komoly forrásként szolgál a náci Németország időszaka iránt érdeklődők számára. Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése megpecsételte a zsidó származású állampolgárok sorsát, ezt 5 évvel később a Kristályéjszaka folyamán a lakosok maguk is megtapasztalhatták, amikor a zsidóellenes erőszakhullám végigsöpört egész Németországon. Sokan már a Führer kancellári kinevezését követően rövid időn belül elhagyták az országot, ilyen volt a Frank család is, akik Hollandiába emigráltak. Sajnálatos, hogy végzetüket így sem kerülhették el, csupán késleltették azt, barátaik támogatásával, ahogy Miep Gies is segítette őket.
1942-ben a Wannsee-nál lezajlott konferencián meghozott „Endlösung” nyilvánvalóvá tette, hogy mi vár a Frank családra és társaikra. Ekkorra Otto és Edith Frank lányaikkal Amszterdamban, üzletük egy kisebb melléképületben bujkáltak, ahol július 6-át követően több zsidó család is igyekezett menedékre lelni a nácik elől. A rejtőzködést Frankék egykori alkalmazottainak lojalitása tette lehetővé, akik közé Miep Gies is tartozott. A hölgy a családfő irodai asszisztense volt, aki társaival rendszeresen gondoskodott a családról, akár élelmiszer akár egyéb igények terén egészen 2 év és 35 napon keresztül, amiről Anne naplója részletesen beszámol.
1944. augusztus 4-én az épület összes lakóját letartóztatták a német hatóságok, amit korábban egy árulás következményének tulajdonítottak, ám Gertjan Broek kutatásai új magyarázatot adtak a történtekre. A holland történész által fellelt dokumentumok szerint az sem kizárt, hogy véletlen bukkantak a családra és a többi bujkálóra, feltehetően korábbi nyomozások okán indítottak ismételten vizsgálatot az épületben. Az érintettek szempontjából ez már lényegtelen, a letartóztatás után először a Westerbork tranzitállomásra szállították őket, onnan pedig egyenes út vezetett Auschwitzba. Anne és testvére, Margot alig egy-két hónapot töltöttek ott, ősszel már Bergen-Belsen táborában találták magukat. Mindketten a tífusz áldozatai lettek, még szomorúbb, hogy néhány héttel a táborok felszámolása előtt haltak bele a betegségbe.
A lány naplóját a deportálás után Miep Gies találta meg, aki abban a reményben őrizte, hogy egyszer majd visszaadhatja tulajdonosának, ám az egyetlen, aki életben maradt a családból, az édesapa, Otto Frank volt. Miután a Szovjetunió megszállta Európa felét és a táborokat megszüntették, a napló a lány apjához került. Miep Giesnek köszönhetően a család számára megadatott még 2 év együtt, még ha rejtőzködniük is kellett, ráadásul betekintést kaphatunk a megőrzött dokumentum által a korszak viszonyaiba, így a hölgy a történelem egy darabját legalább megmentette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap