3,6 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el Warhol egyik Mao-festménye
2017. április 3. 09:22 MTI
Andy Warhol amerikai pop-art művész Mao Ce-tungot ábrázoló portréja 12,6 millió dollárért (3,6 milliárd forint) kelt el egy hongkongi árverésen - írta a BBC hírportálja. A vasárnapi árverést szervező Sotheby's 15 milliót várt az alkotásért, amelyet egy ismeretlenséget kérő ázsiai magángyűjtő vásárolt meg.
Korábban
Warhol 1972-ben kezdte festeni a szitanyomásos Mao-sorozatot, amikor a hidegháború idején feszült amerikai-kínai viszony Richard Nixon elnök történelmi látogatása után enyhülni kezdett. Régebben a Mao-ábrázolások ellenőrzését végző kínai hatóságok nem engedték kiállítani a portrésorozat darabjait az ország szárazföldi területén, négy évvel ezelőtt még sehol sem voltak láthatók az országban.
A Mao Vörös könyvecskéje alapján készült arcmásokat a 20. század leghíresebb képei között tartják számon. A portrék pop-art művek sztár- és tömegáru-ábrázolásával tették halhatatlanná a Kínai Kommunista Párt alapítóját, akit Warhol hasonlóan jelenített meg, mint Marilyn Monroe-t vagy a Cambpell leveskonzervet. A vasárnap eladott képet 2014-ben Londonban 7,6 millió fontért (2,2 milliárd forint) vásárolta meg egy szintén névtelenséget kérő licitáló.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap