Hitler jazzbandája 

Nemet mondtak a néger muzsikára

A dzsesszzene népszerűsége - különösen a szving - a harmincas években érte el tetőpontját Németországban. A náci hatalomátvétel után a mélyen az afro-amerikai kultúrában gyökerező, világszerte egyre inkább meghatározóvá váló zenei stílussal szemben komoly fenntartásai voltak a nemzetiszocialista vezetésnek, amely azt összeegyeztethetlennek tartotta az árja fajelmélet gyakorlati alkalmazásával. Látva a húszas évek óta nemzetközileg is ismert műfaj töretlen népszerűségét, a nácik 1935. október 12-én betiltották az elfajzottnak tartott dzsessz sugárzását a német rádiókban.

Volt azonban előzménye a pejoratívan csak Negermusiknak nevezett dzsessz állami szintű üldözésének. Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter ugyanis már 1930. május 4-én rendeletet adott ki "A néger kultúra ellen - a német örökségért" címmel, Franz von Papen birodalmi kancellár kormánya pedig 1932-ben betiltotta a színesbőrű zenészek nyilvános előadásait Németországban.

"A szinkópálás öncélú használata", "a dobok orgiája", "műszaki kicsapongás", "korrupció a zenei kifejezésben" - ilyen és ehhez hasonló kritikákat fogalmaztak meg a német tisztviselők a dzsesszel szemben. A harmincas évektől kezdődően az összes modern zenei műfajt árgus szemekkel szemlélték a német hatóságok, azokban ugyanis "a zsidóság politikai fegyverét" látták, s ez alól nem volt kivétel az Egyesült Államokból hódító útjára induló dzsessz sem.

A Joseph Goebbels vezette Propagandaministerium természetesen tisztában volt a zenei műfaj népszerűségével és a művészetekben rejlő propagandaértékkel. Ugyan a német vezetés üldözte a dzsesszt, egy olyan hatékony eszközt látott benne, amellyel sikeresen lehetett terjeszteni a náci ideológiát külföldön. E törekvés "zászlóshajója" a Charlie és bandája nevű banda volt: a nemzetiszocialisták támogatását élvező szving együttes külföldi slágereket játszott nácibarát dalszövegekkel megspékelve. A cél egyértelmű volt: gyengíteni a barakkokban és az otthon ülő szövetségesek morálját.

A bandát Lutz Templin szaxofonos gründolta, s a legtehetségesebb német és európai művészekből állt össze. Fritz Brocksieper ült a dobok mögött, Kurt Abraham volt a klarinétos, Willy Berking a harsonás és az együttes névadója, Karl Schwedler ("Charlie") énekelt. A Charlie és bandája hivatalosan 1940 januárjában született meg.

A Reichsministerium égisze alá tartozó banda 1941. március és 1943. február között összesen kilencven hangfelvételt készített berlini stúdiójukban. A szövegeket a Propagandaministerium írta, s Schwedlert bízták meg azzal a feladattal, hogy a semleges, illetve a megszállt országokba utazva zenéket gyűjtsön. A banda tagjai a hét öt napján, reggeltől estig dolgoztak, míg éjszaka és hétvégéken illegális zenei performanszokon léptek fel.

1. Nemet mondtak a néger muzsikára
2. Cigányok, zsidók, melegek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
• 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
• Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
• A rendszerváltoztatás belülről
• A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
• Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
• Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
• Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
• Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése