Halálos divattrendek II.
2014. szeptember 2. 12:02
Korábban
Velencei magas talpú
Ökörpofa és tehéntalp - így csúfolták a Velencében a 15-17. században elterjedt holdjáró cipőt (eredeti nevén: chopine), amelynek eredeti célja az volt, hogy a nők ruhái a sáros utakon is tiszták maradjanak, valamint hogy magasabbnak tűnjenek a többieknél. Az itáliai cipőkészítők, illetve a megrendelők egy idő után azonban elvetették a sulykot, s a kulturális, valamint a társadalmi helyzetet hirdető talpak akár a 80 centiméteres magasságot is elérhették. A chopine-t a kurtizánok, valamint a patrícius nők egyaránt hordták.
Az ingataggá váló nők ezt követően nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is kedveseikre, valamint a szolgálóikra támaszkodva tudtak csupán haladni. A sokak szerint Spanyolországból származó, Velencében egyébként súlyos parafahiányt okozó hóbortot végül betiltották, ugyanis több áldozatot is követelt, mivel az akárcsak pillanatokra magára hagyott asszonyok könnyen felborultak, a balesetekből néhány esetben halálos kimenetelű tragédia lett, több állapotos hölgy pedig elvetélt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap