Katonák, akik a Nagy Háborút fotózták
2014. július 1. 13:36
A MúzeumCafé legújabb számában egy különleges mellékletet is kezébe vehet az olvasó: az Érdekes Újság első világháborús képsorozatának válogatását, azokat a fotókat, amelyeket a katonák készítettek és küldtek be a lap felhívására. Ezzel és a képeket digitálisan is bemutató honlappal tiszteleg a folyóirat a száz éve kezdődött Nagy Háború hősei előtt.
Korábban
Tudjuk, hogy képzőművészek sora örökítette meg az első világháború eseményeit és hangulatát, ki önként vállalkozó "riporterként" (Mednyánszky László, Moholy-Nagy László), más az őt ért kényelmetlenségeket tette művei témájának (Rippl-Rónai). Fotográfusok is megörökítették a harcterek eseményeit, ám a közönség nem művészetet, hanem beszámolót, helyzetjelentést igényelt.
AZ ÜTEG KUTYÁJA. GERGELY JENŐ 100 KORONÁS HARMADIK DÍJJAL KITÜNTETETT PÁLYAMŰVE. AZ ÉRDEKES ÚJSÁG HÁBORÚS ALBUMA. I. FÜZET
Ennek kielégítésére adta ki az Érdekes Újság világháborús fotósorozatait, szám szerint tízet, füzetenként 12-12 fotóval. A képek készítői nem profi fotósok, hanem kamerával rendelkező katonák voltak, akik nem kiküldött tudósítóként és nem propagandistaként, hanem a valóság rögzítőiként örökítették meg az ünnepélyes vagy éppen teljes szokványos pillanatokat - a képek alapján bátran kijelenthetjük, hogy mindegyiknek van ereje.
EGY ELESETT HADNAGY TEMETÉSE. HAHMANN ANTAL 100 KORONÁS HARMADIK DÍJJAL KITÜNTETETT PÁLYAMŰVE. AZ ÉRDEKES ÚJSÁG HÁBORÚS ALBUMA. I. FÜZET
Az Érdekes Újság nyilvánvalóan nem rendelkezett kellő forrással arra, hogy tudósítókat küldjön a frontokra, ráadásul a hátrányból erényt kovácsoltak azzal, hogy a katonákkal küldettek képeket, így az egész album sokkal személyesebb, a fiaikat, férjeiket hiányoló hozzátartozók bizonyosan jobban tudtak azonosulni az életszerű, megkomponálatlan, mégis hallatlan erővel bíró fotográfiákkal. A MúzeumCafé honlapján végig lehet nézni a sorozatot, hogy vajon tetten érhetjük-e a fotókon a reménytelenség közeledtével eufóriából depresszióba átcsapó hangulatot.
Nézegessen további képeket a MúzeumCafé honlapján!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05