Hajsza egy újabb auschwitzi őr után
2014. június 19. 09:46 MTI
Németország kérte egy 89 éves philadelphiai férfi kiadatását az Egyesült Államoktól több százezer zsidó férfi, nő és gyerek halálával kapcsolatban - közölte szerdán egy amerikai bíró.
Korábban
A tájékoztatás szerint az amerikai hatóságok kedden otthonában őrizetbe vették Johann Breyert azoknak az állításoknak alapján, hogy az idős férfi az auschwitz-birkenaui és a buchenwaldi haláltáborban őrként szolgált. Az illetékes bíró szerdán úgy döntött, hogy Breyer őrizetben marad, s a kiadatási kérelem ügyében augusztus 21-re tűzte ki a tárgyalást.
Az immár nyugdíjas szerszámkészítő Csehszlovákiában született, és 17 évesen csatlakozott a Waffen SS-hez. Breyer 1952-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba. A múlt század kilencvenes éveiben felmerült, hogy kiutasítják, de ügyvédei azzal érveltek, hogy amerikai állampolgár, mert édesanyja Philadelphiában született. Azt is felhozták védelmére, hogy Breyert kényszerítették a belépésre az SS-be. Németország elfogatási parancsot adott ki ellene - közölte Timothy Rice bíró a philadelphiai körzeti bíróságon.
A The New York Times című lap azt írta, újabb bizonyítékok erősítették meg az ellene szóló vádakat. Háborús dokumentumokból kiderült, hogy az általa mondottakhoz képest korábban szolgált őrként Auschwitzban. Arra is fény derült, hogy őrként szolgált a hírhedt birkenaui altáborban, amelyet kizárólag a foglyok meggyilkolására használtak - írta az amerikai újság.
Breyer ügyvédjei szerdán a bíróság előtt azzal érveltek, ügyfelük nem elég egészséges ahhoz, hogy szövetségi fogházban tartsák, amíg ügyében döntés születik. Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A nácik által megszállt Lengyelországban fekvő lágerben több mint egymillió embert öltek meg.
Újabb, friss információk:
Őrizetbe vették az Egyesült Államokban a feltételezett náci háborús bűnöst, aki a német igazságszolgáltatás szerint az Ausschwitz-Birkenau koncentrációs tábor egykori őreként legalább 344 ezer ember meggyilkolásában segédkezett. A vádirat szerint azoknak a zsidóknak a megöléséről van szó, akiket a második világháború idején Németország, Magyarország és az egykori Csehszlovákia területéről szállítottak vonaton Auschwitzba, ahol gázkamrákban lelték halálukat.
Egy ügyészségi szóvivő egy német hírügynökséggel közölte: a csehszlovákiai születésű férfi szerdán megjelent egy philadelphiai bíró előtt és a következő, augusztus 21-én esedékes meghallgatásáig - amikor is a Németországnak történő esetleges kiadatásáról döntenek - őrizetben tartják.
Breyer elismerte, hogy 17 évesen a náci fegyveres védosztag, a Waffen-SS tagja lett, azt azonban tagadta, hogy Auschwitzban tevékenykedett volna. Elmondása szerint Auschwitz közelében, a Waffen-SS tábori tüzérségénél szolgált, később pedig elhagyta az egységet.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- A közfelfogással szembemenve szervezte meg a magyar nők oktatását Veres Pálné 19:05
- Türelmetlenségétől vezetve alapított gyárat William Boeing 17:05
- Tizenkilenc magyar hősi halottat exhumáltak Gátéren 14:22
- Római kori síremlékre és ritka szarkofágra bukkantak a Nemzeti Múzeum kutatói 14:20
- Work in Progress – kiállítás mutatja be a veszprémi vár felújítás közbeni állapotát 11:19
- Hatáskörét messze túllépve állította ki védlevelek ezreit a budapesti zsidóknak Ángel Sanz Briz 09:50
- Nem akartak megválni az amerikai flotta tisztjei a „kilencfarkú macskától” 09:05
- A megháromszorozódott költségek is hamar megtérültek a hajózhatóvá tett Al-Dunán tegnap