Történelmi kalandregény Szent László életéről
2014. június 11. 09:34 MTI
A Lovagkirály keresztje címmel Szent László királyról írt kalandregényt Ősi János tanár-történész. A könyv bemutatóját szerdán tartják Vácon, a ferences templom kertjében.
Ősi János, a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, magyar és történelem szakos tanár a magyar katonák védőszentjeként is számon tartott I. Lászlóról (1046-1095) szóló trilógia első darabjának szánta a most megjelent könyvet, amely a fiatal herceg regénye: a leendő uralkodó ifjúkorától a királlyá koronázásáig tartó időszakot öleli fel.
Mint a szerző az MTI-nek elárulta, Szent László király izgalmas személyisége régóta foglalkoztatta, mert nemcsak jelentős uralkodó volt, de egyéni sorsa is különleges volt. Élete, de a történelmi kor is, amelyben élt, rendkívül "eseménydús" volt, amint erről a források beszámolnak, illetve ahogy alakja a Képes Krónikában megjelenik. "A tervezett regénysorozat fő szálát is az életrajzi elemek jelentik" - tette hozzá.
Ősi János elmondta: a megjelenésében is tiszteletet parancsoló férfi fokozatosan vált rendkívül népszerűvé, aki katonai képességei és mélyen vallásos, az erkölcsi parancsokat megtartó élete alapján is példaképe lehetett a magyar lovagi kultúrának és életmódnak.
A középkori László-kultusz a későbbi korokban is tovább élt, és gyakran mint a népét győzelemre segítő csodatévő harcos szent és sikeres uralkodó jelent meg. A kun vitézzel vívott párviadaláról számos népi monda, imádság szól, de Erdély-szerte nagyon sok templomi falfestményen is felbukkan mint a sötétség és világosság harcából kikerülő győztes.
A kalandregény olvasóit nyelvezete is segíti - mutatott rá Ősi János, aki könyvét minden történelmet kedvelő olvasónak örömmel ajánlja, de főként talán mégis a gimnáziumi korosztálynak. Ezért is vette figyelembe az ő igényeiket, olvasási szokásaikat, fűzte hozzá.
A kötetet, amelyet a szintén váci P. Szathmáry István tusrajzai illusztrálnak, szerdán délután a váci Barátok temploma kertjében mutatják be Beer Miklós váci megyéspüspök részvételével, valamint Szent László és Opos vitéz párbajának megelevenítésével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap