Híres személyek ellopott testrészei
2014. április 16. 16:07
Korábban
Xavéri Szent Ferenc nagylábujja
A navarrai születésű Francisco de Jassu y Javier, azaz Xavéri Szent Ferenc a 16. században rengeteget utazott, terjesztette az evangéliumot Spanyolországon, Franciaországon, Itálián át egészen Malajziáig, illetve Japánban, Srí Lankán és Indiában, halálát pedig a Kína felé tartó tengeri úton lelte 1552 decemberében. Mikor néhány hónappal később keresztények egy csoportja kihantolta maradványait, meglepődve tapasztalták, hogy teste tökéletes állapotban maradt meg. Romlatlan teteme azonban nem pihenhetett sokáig, miután az indiai Goában kiállították a szent maradványokat, hogy a helyi keresztények leróhassák tiszteletüket.
Egyik nap egy portugál asszony érkezett a helyszínre, aki egész egyszerűen leharapta a szent nagylábujját. Állítólag az elhunyt lába vérzésnek indult, és a véres nyomokat követve jutottak el a tolvajhoz. Ma az 1622-ben szentté avatott Xavéri Ferenc lábujja a goai székesegyházban egy ezüst ereklyetartóban látható. Azonban nem ez a szent egyetlen testrésze, amely külön utakon járt: tudomásunk van arról, hogy a szent egyik körme, amelyet gyémánttal raktak ki, egy Goa melletti faluban található, kezének egy részét Rómába vitték, míg karcsontjának egyik darabja Japánban látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap