Hitler képmása került a német kávéscsészékre
2014. április 11. 10:04 MTI
Figyelmetlenségből Adolf Hitler képmásával és horogkereszttel hozott forgalomba kínai gyártmányú kávéscsészét az észak-rajna-vesztfáliai Zerbrüggen bútoráruházlánc bielefeldi áruháza.
Korábban
A kínos incidens csak az után derült ki, hogy már 175 darabot eladtak az amúgy romantikus motívumokkal díszített bögréből. Az egykori náci diktátor képmását egy, a csésze mintázatát közelebbről szemügyre vevő vásárló fedezte fel.
Az amúgy rózsákat és angol nyelvű szerelmesverseket ábrázoló bögréken a fő motívumok hátterében egy hajdani 30 pfenniges bélyeg lenyomata látható a náci vezér képmásával és egy horogkeresztet tartalmazó pecséttel. Mivel a náci motívumok kissé megfakultak, az áruház illetékesei sem a kínai beszerzés, sem a termék németországi kicsomagolása közben nem vették észre a hibát - közölte az áruházlánc vezetője.
Az igazgató szerint a malőr szerencsétlen körülmények egész sorozatának következménye, mely azzal kezdődött, hogy a csésze kínai tervezője nem tudta, mit ábrázol az általa felvitt motívum. Az áruház azonnal kivonta a forgalomból a botrányos bögréket, a már eladott példányok visszavitelét pedig azzal ösztönzik, hogy 20 euró értékű vásárlási utalványt adnak a három euróért árusított csészéért cserébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.