India Siva istent követeli Ausztráliától
2014. március 28. 09:46 MTI
India visszaköveteli ausztráliai galériáktól hindu istenségek két ősi szobrát, amelyet vélhetően illegálisan vittek ki az országból. Az érintett galériák már bevették tárlóikból a vitatott eredetű szobrokat, és várhatóan vissza is adják azokat Indiának. A régiségeket dollár milliókért vásárolták egy csaló New York-i műkereskedőtől.
Korábban
A két mű közül az értékesebb, amely 5 millió dollárért került az Ausztrál Nemzeti Galéria birtokába, a táncoló Siva istenséget ábrázolja. A három legrégibb dél-indiai tamil dinasztia egyikének, a Csóla uralkodóháznak a korából származó 900 éves szobor a Tamilnádu állambeli bronzművesség egy kivételesen szép darabjának számít.
A másik műkincset az Új-Dél-Walesi Művészeti Galériának adták el hamisított papírokkal. A nemzeti galéria csalásért beperelte a kereskedőt, Szubhas Kapúrt, aki Indiában vár a bírósági tárgyalásra. A galéria összesen 22 műalkotást vásárolt a kereskedőtől.
A férfit és New York-i cégét azzal gyanúsítják, hogy sok millió dollárt harácsolt össze lopott műkincsek eladásából. Az indiai kormány szerint a két szóban forgó szobrot illegálisan vitték ki Indiából. Az ausztrál média úgy tudja, hogy a becsapott galériák a szobrok Indiának való visszaadására készülnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap