Felgyújtották a vereckei emlékművet
2014. március 12. 09:31 MTI
Két ismeretlen elkövető hétfő este gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékművet.
Korábban
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökének első helyettese az MTI-nek kedden elmondta: a vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai.
Közölte, a felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére, és azokból folyadékot locsol annak felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető, már a földön, lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet, és meggyújtja a folyadékot.
Brenzovics elmondta: a Vereckei-hágó közelében található Verbjazs (Verebes) község polgármestere - a KMKSZ kérésére - helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és közölte, hogy megrongálódott az oltárkő és korom borítja az emlékmű felületét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap