Hogy nézett ki Jézus?
2013. december 18. 08:51
Komoly indulatokat kavart az amerikai Fox News műsorvezetője, Megyn Kelly minapi kijelentése, miszerint "bizonyított tények" támasztják alá, hogy Jézus fehér bőrű volt. Jézus kinézetére a Biblia kevés támpontot kínál, azonban évszázadokon át bevett gyakorlat volt, hogy a Megváltót világos bőrűnek festették le és a legtöbbször szakállal ábrázolták.
Korábban
Az egyik legkorábbi ábrázolás
A szíriai sivatagban, az Eufrátesz mellett, Szálhije közelében található ókori romváros, Dura-Európosz keresztény imaházának egyik 235-ben keletkezett freskóján látható Jézus egyik legkorábbi ismert ábrázolása.
A béna meggyógyítása címet viselő képen Jézus még túl fiatal, így szakáll nélkül ábrázolták, göndör haja van, tunikát és szandált visel, de szintén itt látható a Jó pásztor és a Krisztus és Péter a vízen járnak című két freskótöredék is.
A Dura-Európosz templom (vagy imaház) az egyik legkorábbi keresztény templom, egy lakóházból alakították ki 233 és 256 között, amikor a várost a perzsa hódítás után elhagyták.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![kommunizmus](/ih0Ax/label/.cut-640x400/9.jpg)
kommunizmus
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Nem enyhítettek a munkások terhein, felkelés tört ki az NDK-ban
- A helybéli kommunisták nem támogatták Che Guevara szocialista forradalmát
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- A kor legnagyobb színészeivel dolgozott együtt Máriássy Félix
- Felesége volt állandó alkotótársa a groteszk humorú filmjeiről ismert Böszörményi Gézának
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)