A szleng segített elviselni az 1. világháború borzalmait
2013. november 12. 17:14
Saját lövészárok-nyelvet fejlesztettek ki a kanadai katonák az első világháborúban a háborús kínok elviselésének megkönnyítésére – olvasható egy új tanulmányban.
Korábban
A War in History című folyóiratban publikált tanulmányában Tim Cook, a Kanadai Hadtörténeti Múzeum munkatársa arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az első világháborúban harcoló kanadai katonák egy sajátos nyelvezetet hoztak létre a háborús borzalmak hatásainak tompítására, s egyes jelenségeket azért neveztek el, hogy némileg csökkentsék vele fájdalmukat.
Cook kutatása során leveleket és egyéb világháborús dokumentumokat vizsgált meg, majd összehasonlította az eredményeket a korábbi nyelvészeti kutatások következtetéseivel.
A fenti megállapítás jól ráillik arra az elesett katonára, aki bajtársai szerint „nyugatra ment” (gone west), míg egy másik, a kimerülés határán álló katona állapotának leírására a „wind up” (az angol ige jelentése: befejez, véget ér) kifejezést használták. Az esztelen gyilkológépezetek evilági fogalmakkal való felruházása is ezeket a célokat szolgálta: így hasonlították az ágyútüzeket a mozdonyokhoz, illetve a német kézigránátokat a krumplinyomókhoz.
Cook szerint eme sajátos katonai szleng egyfajta pajzs volt, ami a halál trivializálását, a zsargon exkluzivitása pedig a katona és a polgár közötti disztinkció érvényre juttatását szolgálta. A szitkozódással a katonai rend és a hadviseléssel járó megrázkódtatások enyhítését kívánták elérni, az eskütétel szokássá vált, a bujaságról szóló dalok közös éneklése pedig – a maszkulinitást erősítendő – a bajtársiasság kötelékét fűzte szorosabbra.
A történész kutatása arra is rámutatott, hogy bár a kanadai katonák által használt kifejezések időnként más országok hadseregeinek szótárában is előfordultak, a tengerentúliak ezt unikális dolognak tartották, és úgy vélekedtek, hogy az a nemzeti identitásukat erősíti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap