Őrült önkísérletek és feltalálók a történelemben
2013. november 5. 12:11
Korábban
Aki saját magát katéterezte
A szívkatéteres vizsgálat ma már elterjedt eljárás, amely során a test egy nagyobb erén keresztül vékony csöveket, katétereket vezetnek a szívbe. Persze nem volt ez mindig így, a 20. század eleji felfogás szerint, ha valamit a lüktető szívbe vezetnek, az csakis halállal végződhet.
A híres röntgenfelvétel, jól látható a fehér vonal, a szívkamrába vezető katéter
Máshogy gondolkodott erről Werner Forssmann. A fiatal német sebész 1929-ben elsőként, saját magán végezte el az emberi szív szondázását: a Berlin melletti Eberswalde kórházban könyökvénáján keresztül katétert vezetett fel saját szívkamrájába, s ezt röntgennel ellenőrizte. Kísérletének jelentőségét kollégái azonban nem ismerték fel, Forsmannt kirúgták és urológus lett. A történelem végül igazságot szolgáltatott, Forssmann 1956-ban megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott kutatásaiért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.