Modern módon oldották meg a Hadrianus-villa ellátását
2013. szeptember 11. 10:14 MTI
Több kilométer hosszú folyosórendszer húzódott Hadrianus császár villája alatt a Róma közeli Tivoliban, az ókori Tiburban. A régészek szerint a földalatti folyosókon keresztül érkeztek az áruk és rabszolgák a császári palotába.
Korábban
Folyosószakaszt már korábban is feltártak a ma olaszul Villa Adriana néven ismert palotaegyüttes alatt. Legutóbb arról számoltunk be, hogy szerteágazó alagútrendszert találtak az épületek alatt. A leghosszabb szakasza négy kilométeres.
A villa alatt húzódó labirintuson keresztül érkezett a császári villa ellátása: a kereskedők és beszállítók itt vitték be a palotába a termékeiket. Ezeken a folyosókon közlekedtek a rabszolgák is. Így a császárt és a nála vendégeskedőket nem zavarta az örökös áru- és emberforgalom látványa.
"Modern megoldás volt, mint egy tengerjáró hajón, ahol az utasoktól teljesen elválasztott fedélzeti szinten zajlik a személyzet munkája és élete" - magyarázta Marini De Franceschini régész. A Hadrianus-villa földalatti részének feltárása 2008-ban kezdődött. Idén augusztusban a palota alatti vízvezeték-hálózatot sikerült megtalálni, amely többek között a palota kertjeiben és csarnokaiban működő szökőkutak vízjátékát biztosította.
Publius Aelius Traianus Hadrianus 117-138 között uralkodott. Szívesen tartózkodott a Rómától 28 kilométerre levő villájában, amely 120 hektáron terült el. A Hadrianus-villa 1999 óta az UNESCO világörökség része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából
- Hét elképesztő átverés a történelemből
- Napjainkig megoldatlan egy skót világítótorony hátborzongató rejtélye
- Rejtély, miért tűnt el a krétai civilizáció
- Valóban karácsonykor született Jézus?
- Egy baráti konfliktus miatt veszítette el fülét Vincent van Gogh
- A mai napig számos kérdést vett fel Bárdossy László bűnösségének kérdése tegnap
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára tegnap
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill tegnap
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway tegnap
- Hét híres tűzeset a történelemből tegnap
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza tegnap
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban tegnap
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek 2025.01.09.