Búcsú az egyiptomi örökségtől
2013. augusztus 22. 12:31
Korábban
Kairói Egyiptomi Múzeum: kirabolták
A 2011-es fosztogatási hullám első áldozatai közé tartozott Kairó híres Egyiptomi Múzeuma, az ország legnagyobb gyűjteménye. A tolvajok a Tahrír téri kormányellenes tüntetéseket kihasználva elvittek két Tutanhamont ábrázoló aranyozott szobrot. Eltűnt egy mészkőből készült, Ehnaton fáraót ábrázoló szobrocska, valamint egy másik, amelyet feleségéről, Nofertitiről (Nefertitiről) mintáztak. Nyoma veszett egy amarnai írnokot ábrázoló szobornak, elvitték a XVIII. dinasztia egyik udvaronca, Juja 11 temetkezési szobrocskáját, továbbá egy skarabeusz formájú amulettet is, ami ugyancsak Jujáé volt.
A régészek és a régiségek védelmével foglalkozó hatóságok elszörnyedve álltak az esetek előtt, s igyekeznek mindent megtenni a csempészet megelőzése érdekében, miközben az európai és amerikai aukciós házak árverésein egyre több egyiptomi tárgy jelenik meg. A zűrzavaros hatalomváltások során a kairói Egyiptomi Múzeumból történő műkincslopások szerencsére nem tartottak sokáig, ami azonban nem a hatóságoknak, a rendőrség vagy a minisztériumok közreműködésének köszönhető, hanem egyiptomi fiatalok, diákok tömegeinek, valamint a Régiségek Legfelsőbb Tanácsa fiatal ellenőreinek mondhat köszönetet a világ, ők védték meg a múzeumot, a karnaki templomot és az alexandriai könyvtárat is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap