Egy magyar tengerjáró hajó titkos küldetése

India helyett Irán

A sors furcsa fintora, hogy az 1988. január 13-án, az akkori Jugoszláviához tartozó, Edvard Kardelj jugoszláv kommunista vezetőről elnevezett, Split és Dubrovnik között nagyjából félúton, a mai Horvátország területén található Kardeljevo kikötőjéből 17 órakor kifutó „Budapest” tengerjáró hajó útjával kapcsolatosan két olyan esemény is történt, ami felkeltette a magyar állambiztonsági szervek érdeklődését. Az államtitoksértés miatt indított vizsgálatok során kihallgatták a személyzet néhány tagját, bekértek számos, a nyomozáshoz szükséges háttéranyagot, és mellékelték a kapitány jelentését is az útról. Ezek alapján megpróbálom rekonstruálni a tengerjáró hajó titkos feladatával kapcsolatos, általam fontosnak tartott mozzanatokat és a történet hátterét.

1987 decemberében egy fiatal, a Magyar Néphadseregtől frissen leszerelt tengerészmérnök jelentkezett a MAHART (Magyar Hajózási Részvénytársaság) Központi Személyi Vezénylési Osztályán a mielőbbi munkába állás reményében. Arra gondolt, hogy a karácsonyi és újévi ünnepekre hazakészülő tengerészek váltása okán könnyebben juthat majd hajóra. Kérését azonban elutasították. Az indoklás szerint tengerésztisztekből és jelöltekből már akkor is többen álltak rendelkezésre a szükségesnél. Többszöri kísérletezés után végül 1988. január 5-én próbálkozásait siker koronázta: felvették. Hivatalosan fedélzeti tisztjelöltnek, a valóságban matróznak, de számára ez mit sem számított, hiszen már január 6-án útnak indulhatott Jugoszláviába, ahol a számára kijelölt hajó, a „Budapest” horgonyzott. A hajó úti céljának az indiai Bombayt jelölték meg, de már az indulásnál, a Keleti pályaudvaron társai sejtelmesen utaltak rá, hogy talán mégsem pontosan ide fognak utazni. Január 7-én délelőtt megérkezett a hajójához, amit addigra már félig megraktak.

A rakomány jellegét a feltűnő zöld, „katonazöld” színéből rögtön ki lehetett következtetni. A berakodást helyi munkások végezték. Figyelmüket külön felhívták a speciális áru óvatos kezelésére, amivel ők nemigen foglakoztak. Kardeljevóban ez megszokott dolognak számított, innen szinte csak hadianyaggal megrakott hajók indultak távoli céljaik felé. Közel ugyanebben az időszakban, pár nap átfedéssel, a kikötőben egy másik magyar hajót, a „Sió”-t is a „Budapest”-éhez hasonló speciális áruval töltötték fel.

Elvileg nem ismerhették a „Sió” rakományának összetételét és célállomását, mert a kifelé történő kommunikáció tiltása miatt a két magyar hajó között sem – és más hajókkal sem – lehetett (hivatalosan) kapcsolatot létesíteni. Ekkor már a legénység újonnan érkező tagjai körében is nyílt titok volt: a hajó nem Indiába, hanem Iránba készül. A frissen érkezettek is ennek köszönhették munkájukat. Korábban – még 1987 decemberében – a kapitány tájékoztatta a személyzetet a következő feladatról, egyben felajánlotta a váltást azok számára, akik nem merik vállalni a háborús övezetbe történő küldetést.

A legénység egyik tagja szerint 8-9 fő, az állomány nagyjából negyede élt a váltás lehetőségével, míg más vélemény szerint csak 5-6 fő távozott. Sőt a később érkezők között is akadt, aki – miután megtudta, milyen feladat vár rá – meggondolta magát. Néhányan nem a rájuk leselkedő veszély miatt döntöttek a távozás mellett, hanem nagyobb hajóra, vagyis távol-keleti járatra való áthelyezésben reménykedtek – legalábbis a kapitány véleménye szerint.

A szállított áru tényleges összetétele kiderül a dokumentumokból: 20 000 láda (2000 tonna) sorozatvető rakéta, 963 láda (46,2 tonna) gyújtófej, 328 láda (5,6 tonna) szabályozó gyűrű, 21 429 láda (621,4 tonna) AK lőszer. A „Budapest” személyzetének tagjai között volt, aki úgy vélte, a „Sió”-ba kétszer annyi árut pakolnak, de a rendelkezésre álló adatok ezt cáfolják: 18 500 láda (1850 tonna) sorozatvető rakéta, 21 429 láda (621 tonna) AK lőszer, 5209 láda (96,4 tonna) AK vaklőszer, 13 láda (37,4 tonna) alkatrész. Ez azonban csak a speciális szállítmány első része volt. Pár hónappal később, májusban – szintén Kardeljevóból –, ugyancsak a „Budapest” közreműködésével 27 000 láda (2700 tonna) sorozatvető rakétát, 676 láda (32,4 tonna) gyújtófejet, 226 láda (3,8 tonna) szabályozógyűrűt és 21 429 láda (621,4 tonna) AK lőszert fuvaroztak Iránba. Az utóbbi forrás az iráni utak mellett említ egy szomáliai, 270 tonnás AK lőszerexportot is.

Pontosan nem tudjuk, mekkora mennyiségben vittek magyar tengerjáró hajók fegyvereket a világ különböző részére, mert ez a jelenleg feltárt iratokból nem derül ki, de egy korábbi időszakban, egy másik eset kapcsán a Belügyminisztérium kérésére a MAHART felmérést készített néhány hajó ilyen jellegű útjáról. Ennek során megállapították, hogy a „Herend” tengerjáró hajó 1978-ban három esetben – a harmadik, hatodik és kilencedik útja során – Jugoszláviából Jemenbe, Olaszországból Ciprusra, és szintén Olaszországból Líbiába fuvarozott összesen mintegy 422 tonna speciális terméket a Technika Külkereskedelmi Vállalat megbízásából.

Míg 1979-ben a „Sajó” tengerjáró hajó hetedik és nyolcadik útja során Jugoszláviából Szíriába vitt együttesen 1924 tonna hadianyagot, ugyancsak a Technika megrendelésére. A MAHART jelentése megállapítja azt is, hogy a „Kőrös” tengerjáró hajó 1980-ban egyáltalán nem szállított fegyvereket. Némileg ellentmond ennek, hogy az akkori ügyben érintett B. D., aki 1979-ben a „Sajó” tengerjáró hajó legénységének tagja volt, 1984-es meghallgatásán egy másik útra is emlékezett, amelyről a felvett jegyzőkönyv ezt tartalmazza:

„…elmondani kívánom, hogy beszéltem a kb. 3600 tonnás Sajó nevű teherszállító hajóról is. Ezzel a hajóval 1979-ben Triesztből Angolába a hajó első rakterében ágyúcsöveket ládákba zárva lövedékekkel együtt szállítottunk. Közvetett kérdésre elmondom, hogy pontosan nem emlékszem arra, hogy Triesztben, vagy Velencében rakodtunk-e be. A berakás sorrendjére azonban emlékszem, először a raktár hátsó részében a négyszögletes ládákba csomagolt ágyúcsöveket – kb. 3-4 méter hosszúak –, majd a raktár első részében a szintén ládákba csomagolt lőszert helyeztük el. Határozottan emlékszem, hogy a ládákon itt sem volt semmiféle jelzés, a biztonsági előírásokat fából készült boksz, drótkötelek, húzócsavarok, és kifeszített necchálók szolgálták. A be- és kirakodást szintén helyi rakodómunkások végezték.” Később önvallomásában mindezt kiegészítette azzal, hogy a speciális eszközöket a Vöröskereszt küldeményei kísérték. 1980-ban a „Körös” – az akkori szolgálati helye – pedig emlékezete szerint az iraki Basrába vitt légvédelmi lövegeket és azok tartozékait.

1. India helyett Irán
2. Háborús övezet

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód

• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
• A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
• Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
• Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
• Kilincs a túloldalon
• Az én 89-em
• Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?