Anglia, az ostromlott erőd

2013. július 30. 08:01

A hódítások az alapvetően biztonságosnak és sértetlennek tartott Brit-szigetet sem kímélték meg, bármennyire is úgy gondolják a szigetország lakói, hogy otthonuk kivételes helyzetben volt a történelem viharos évezredei alatt – mutatott rá egy új kutatás.

Korábban

Ritkán fordul elő, hogy egyetlen csata kimenetele alapvetően megváltoztatja egy ország további sorsának alakulását. Márpedig a hastingsi csata ilyen esemény volt: a normann hódító, Vilmos hatezer katonája élén 1066-ban partra szállt Angliában, majd legyőzte II. Harold király angol uralkodó csapatait. Bár szórványos angol ellenállás a döntőnek bizonyuló ütközet után is előfordult, mégis mára elfogadott tény, hogy Vilmos ezzel a csatával hódította meg Angliát.

Súlyos tévhit, hogy a szigetország ezt követően megőrizte volna biztonságos jellegét – mutat rá Ian Hernon, aki az 1066-os normann hódítás óta eltelt ezer évben több mint hetven, a Brit-sziget ellen indított katonai támadást számolt össze kutatása során. Természetesen egyik sem formálta át Anglia történelmét annyira, mint a normannok behatolása: voltak köztük nagyobb hadműveletek és kisebb, part menti rajtaütések, távoli pontokról (Afrika, Amerika) indított támadások, illetve közeliek (Franciaország) – utóbbiak egyébként messze a legnagyobb számban.

Hernon célja az volt, hogy eloszlassa azt a mítoszt, miszerint az Egyesült Királyság területe sértetlen maradt volna Anglia 1066 után íródó történelme során. A kutató új könyvében (Fortress Britain) 73 támadást szedett csokorba, amelyből még így is hiányoznak a 16-17. századi, az Anglia, Wales és Írország partjai ellen intézett kalóztámadások. A főleg Észak-Afrikából, illetve Európa déli részéből érkező kalózok összesen 700 alkalommal végeztek rajtaütést a délnyugati partoknál – egyszer például Lundy szigetén huzamosabb ideig megvetették a lábukat.

A legtávolabbi pontról indított támadás azonban az amerikaiak nevéhez fűződik. A függetlenségi háború (1775-1783) során az amerikai John Paul Jones vezette csapatok a cumbriai Whitehaven ellen intéztek támadást, majd 1778-ban Kirkcudbrightnál partra szálltak. A legtöbb támadást a franciák követték el, közülük 42 a százéves háború (1337-1453) idejére esett. A spanyolok az írországi Corknál (1601) és a skóciai Loch Alshnál (1719) támadtak, de aktívak voltak a hollandok (Felixstowe, Suffolk, Sheerness) és a normann hódítást követően a dánok is.

Tíz támadást a Csatorna-szigetek ellen hajtottak végre, köztük a legutóbbit is, még a németek a második világháborúban. Hernon szerint a támadások a szélsőséges időjárás miatt végződtek kudarccal, de később a brit Királyi Haditengerészet tett arról, hogy a központi vezetés megvédje területét. A legtöbbet szenvedett rész a kelet-sussexi Winchelsea vol, amit hétszer dúltak fel a betolakodók, két támadás pedig uralkodóváltással végződött: 1216-ban a francia seregek előbb leigázták Kentet és megbuktatták Földnélküli Jánost, majd 1688-ban, amikor Orániai Vilmos 15 ezres seregével partra szállt Angliában és a dicsőséges forradalom után megszerezte az angol, a skót és az ír koronát.