A britek étrendje olyan egészségtelen, mint a háború alatt
2013. július 4. 13:13 MTI
A rossz táplálkozási szokások nyomán az utóbbi években olyan háborús betegségek szaporodtak el a brit gyerekek körében, mint a skorbut vagy az angolkór. A dietetikus szerint az emberek többségének táplálkozási szokásai olyanok, mint 100 évvel ezelőtt, a különbség csak az, hogy most az emberek szabad választása okozza ezt, nem a körülmények alakítják így.
Korábban
Az orvosok szerint a gyorséttermi és mikrohullámú sütőben elkészíthető ételek okozzák a betegségek kialakulását. Mark Temple, a British Medical Association közegészségügyi bizottságának vezetője szerint az élelmiszerszabványok az Egyesült Királyságban ma rosszabbak, mint korábban a háború alatti jegyrendszer idején voltak - idézi a szakember véleményét a The Daily Telegraph című brit lap.
Mark Temple tragédiának nevezte, hogy a 21. században a gyerekek étrendje olyan egészségtelen, mint a háború alatt, s kiemelte, az elhízás is komoly problémát jelent. A régi háborús betegségekre a walesi völgyek ipari területein figyeltek fel. A dél-walesi Rhondda-völgyben dolgozó Sioned Quirke dietetikus szerint a gyorséttermi láncok egyre emelkedő látogatottsága nyomán drasztikusan nőtt a betegségek száma, amely napjainkra a korai 20. századi szintre emelkedett.
A dietetikus szerint az emberek többségének táplálkozási szokásai olyanok, mint 100 évvel ezelőtt, a különbség csak az, hogy most az emberek szabad választása okozza ezt, nem a körülmények alakítják így. Az emberek általában azt hozzák fel mentségül a rossz étkezési szokásokra, hogy a gyümölcsöket és zöldségeket nem tudják megfizetni. A háborús jegyrendszert 1940 januárjában vezették be, akkor az egy hétre jutó fejadag egy friss tojás, 10 deka margarin és szalonna, öt deka vaj és tea, három deka sajt és 22 deka cukor volt.
A nehéz időkre jellemző angolkórt a kalcium és a D-vitamin hiánya okozza. Ettől a csontok megpuhulnak, elvesztik rugalmasságukat, ami deformitáshoz vezet. A skorbut a C-vitamin hiányának következtében alakul ki: mivel a C-vitamin elengedhetetlen a szervezet kollagéntermeléséhez, hiánya bőr alatti és ízületi vérzést, véraláfutást, fogínyvérzést okoz. Később egyéb vérzések és gyulladások is kialakulnak, ezeket sokszor ínysorvadás és vérszegénység kíséri.
A skorbut és az angolkór terjedése egybeesik a szigetországra jellemző "járványos" elhízással is: az Egyesült Királyságban az elmúlt 25 évben megháromszorozódott az elhízottak száma, 2011-es adatok szerint a felnőtt lakosság 24,8 százaléka, a gyerekek között pedig 16,3 százalék túlsúlyos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap