2500 éves sírt találtak Szerbiában
2013. június 18. 14:07
Egy általános régészeti terepbejárás során vaskorból származó, késeikkel és lándzsáikkal eltemetett harcosok maradványait fedezték fel a délkelet-szerbiai Pirot mellett. A felfedezés egyedülálló, mivel korábban hamvasztva helyezték örök nyugalomra a közösség tagjait.
Korábban
Az elmúlt két évben Pirot külvárosában a régészek feltárták a kétezer éves legendás út, a Via Militaris egy részét, továbbá Dimitrovgrad mellett néhány római mérföldkövet is felfedeztek. Mirjana Blagojevic, Szerbia Műemlékvédelmi Intézetének tanácsadó régésze, aki az ún. 10-es páneurópai folyosó, azaz az egyik fő európai közlekedési útvonal terepbejárását vezeti, elmondta, hogy munkatársaival egyedülálló, vaskorból származó 2500 éves harcosokat fedeztek fel Sinjac falu mellett.
„Három harcos csontvázát találtuk meg a sírban, ahonnan a maradványok mellől lándzsák, kések, vasfibulák, bronz díszek, szegecsek és lábdíszek kerültek elő” – mondta Blagojevic. Predrag Pejić, a piroti Ponisavlje Museum régésze kiemelte, hogy ez egy rendkívül fontos felfedezés. „Bár rengeteg még ennél a leletnél is régebbi sírokat találtunk a térségben, azonban az elhunytakat máshol mindig elhamvasztották egy halotti máglyán, így ez az első alkalom, amikor a közösség tagjai egész testeket földeltek el” – hangsúlyozta Pejić.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.