Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
2013. május 21. 10:06 MTI
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.
Korábban
A csatorna vasárnap délutáni híradójában elmondták: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül 1000 olyan embert vizsgált meg, akik még a kommunista rendszerben kaptak állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra voltak jogosultak. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van. "A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíj-kiegészítését" - tették hozzá.
A Hír TV-nek Rétvári Bence azt mondta: a szakértői bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény. Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot. Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben III/III-as kötelékben kaptak - mondta az államtitkár a Hír TV-nek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap